Szerdára elfogytak a mieink

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.09.15. 20:53
Címkék
Első kiemeltként vágott neki a Hungarian Open párosversenyének a Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely duó, amely egyértelműen a trófea megszerzését tűzte ki célul, ehhez képest válogatott párosunk még az elődöntőbe sem jutott be a római-parti challengertornán.
A múlt héten Aschaffenburgban döntőt játszó magyar egységet két szerb, Nikola Csirics és Goran Toszics győzte le három szettben, a meccset végül a sorsdöntő rövidítésben "behúzva" (7:3)."Ehhez a mérkőzéshez nem szeretnék különösebb kommentárt fűzni, legyen elég annyi, hogy hat kettő, hat kettőre kellett volna nyernünk" - mondta szomorúan Bardóczky, míg társa, Kisgyörgy annyit tett hozzá, hogy "a megnyert első szett után egy kicsit talán kiengedtünk, az ellenfél pedig elkezdett nagyon jól szerválni".További rossz hír, hogy a Pákai Norbert, Szathmáry Tibor duó is kiesett a negyeddöntőben, így márpedig kijelenthető: szerdára egyesben és párosban is elfogytak a magyarok. Egyesben egyébként csak két kiemelt versenyző maradt talpon a nyolcaddöntő után, a szerb Janko Tipsarevics (2. kiemelt) és a svájci Marc Rosset (3.). ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Eltűnőben a tét nélküli felkészülési meccsek: Ázsiában is érkezik a Nemzetek Ligája

Minden más foci
5 perce

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
18 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
1 órája

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
2 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik