Hewittot nehéz lesz legyőzni

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2004.09.11. 23:22
Címkék
Kegyetlen forgatókönyvet írt a sors Jennifer Capriati számára, ez szinte biztos. Négyszer játszhatott elődöntőt hazájában, az US Openen, és négyszer el is akadt ott, először - mindössze 15 évesen - 1991-ben, utána 2001-ben, majd tavaly, illetve az idén. Utóbbi két vereség ráadásul szívbemarkoló: egy éve - nem tévedés - tízszer állt két pontra a döntőtől a későbbi bajnok Justine Henin-Hardenne ellen, most meg&
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
Lleyton Hewitt pályafutása harmadik Grand Slam-döntôjére készülhet – az elôzô kettôt megnyerte
A mostani kudarca maga a döbbenet. A túloldalról érkező rendkívül gyenge, egy-egy nézőt hahotázásra fakasztó szervákkal kellett, illetve kellett volna boldogulnia, de nem tudott, a döntő szett rövidítésében végül alulmaradt Jelena Gyementyijevával szemben az újabb, sokáig emlékezetes US Open-elődöntőben.
Amit a két lány a harmadik szettben művelt, az maga volt a gyönyör: 86 perc tömény izgalom, hihetetlen labdamenetek, fordulatok, 63 megnyert pont itt, 62 ott. Felállva tapsolt a nép az ütközet végén, ez a minimum, ami járt nekik. Capriati veresége egyben azt jelenti, hogy Patrick Rafter, illetve Martina Hingis 1997-es diadala óta ez az első olyan US Open, amelyen sem a férfi, sem a női egyesben nem avatnak amerikai bajnokot.
Gyementyijeva egyébként zseniális. Adogatásai ezen a szinten nevetségesek, mégis bejut a legnagyobb versenyek döntőibe, bár olyan alapvonaljátékkal, amilyen neki van, ez szinte természetes. Tenyerese félelmetes, pusztító fegyver, 44 (!) nyerő ütésének nagy részét arról az oldalról szerezte, lábmunkája, akaratereje egyedülálló. Hiszen ki gondolta volna, hogy az Amélie Mauresmo elleni maratoni után akár csak feleennyi energiája lesz? Világklasszis teniszező, ráadásul még nem érett be.
A szombati program a férfi elődöntővel kezdődött, az első be is fejeződött lapzártánkig: nos, meglepetés nem történt, a 2001-es bajnok Lleyton Hewitt - megőrizve "szettveretlenségét" - három játszmában legyőzte a negyeddöntőben a címvédő Andy Roddickot búcsúztató Joachim Johanssont. Az ausztrál fenomén semmit sem bízott a véletlenre, az első szettben 5:4-nél, a másodikban 6:5-nél, a harmadikban meg 4:3-nál nyerte el a hórihorgas svéd adogatójátékát, úgyhogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutása. Hewitt harmadszor játszhat Grand Slam-döntőt, az eddigi kettőből kettőt megnyert.

Mi lesz vele?

Miután kikapott Marija Sarapovától a wimbledoni elődöntőben, Lindsay Davenport bejelentette: az idény végén valószínűleg visszavonul. Aztán nyert "néhány" meccset, szám szerint huszonhármat, miközben egyet sem veszített el, bajnoki cím Stanfordban, San Diegóban, Los Angelesben, majd Cincinnatiben. Úgy tűnt, a legfontosabb viadalon, az US Openen sem tudják legyőzni, már az elődöntőnél járt - ám váratlanul kikapott Szvetlana Kuznyecovától. Nem bírta tovább, és most ismét gondolkodik.
"Vannak napok, amikor úgy gondolom, abba akarom hagyni, máskor pedig még játszani szeretnék. Nehéz meghozni egy ilyen horderejű döntést Könnyebb lett volna, ha zárásként megnyerem az US Opent, egyszersmind átveszem a vezetést a világranglistán, no de így… - sóhajtozott a 28 esztendős amerikai klasszis, majd arra a kérdésre, látják-e őt a szurkolók jövőre Flushing Meadowsban, a következőt válaszolta: - Valószínűleg nem. Egy év nagy idő."
Davenport 1996-ban megnyerte az atlantai olimpiát, később három Grand Slam-tornán triumfált (1998-ban az US Openen, 1999-ben Wimbledonban, 2000-ben az Australian Openen), és több héten át vezette a világranglistát. De olyan kiválóan talán még akkor sem teniszezett, mint az elmúlt három hónapban. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
6 perce

Junior világbajnoki ezüstérmesek vezérletével, veretlenül jutott ki az Eb-re a magyar válogatott

Kézilabda
6 perce

Nyéki Balázs nagyon kiakadt: „Második meccs óta össze-vissza vernek minket”

Vízilabda
16 perce

Shaqiri emberhátrányban lőtt hármat, svájci bajnok a Basel!

Minden más foci
24 perce

Újabb német győzelem a mieink csoportjában a hoki-vb-n; Kanada kiütötte Lettországot

Jégkorong
36 perce

Gyors gólváltás után döntetlent játszott egymással a BVSC és a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
37 perce

NB II: Soroksár SC–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
39 perce

A hajrában egy pontot megmentett a Szeged, de a Kisvárda így is bajnokként jut fel az NB I-be

Labdarúgó NB II
39 perce
Ezek is érdekelhetik