Remeklő exvilágelsők

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.08.06. 22:14
Címkék
Habár a jelenlegi ranglistavezető, Roger Federer éppenséggel nincs a mezőnyben, így is parádés a szereposztás a cincinnati mestertornán, amelyen öt egykori világelső is bejutott a negyeddöntőbe.
Közülük a címvédő Roddick, illetve a legendás Agassi simán vette az akadályt (az első adogatójátékában két bréklabdát kellett hárítania az "öregnek", utána viszont gyalult), amiként Hewitt is, jóllehet Henman személyében ideális ellenfelet kapott - a brit teniszezőtől ugyanis sohasem szenvedett vereséget, nyolcból nyolc a mérlege vele szemben!Moyá a harmadik mérkőzését is három játszmában abszolválta, és az eddig könyörületet nem ismerő Szafin is megizzadt, hiszen csaknem két és fél órára volt szüksége ahhoz, hogy térdre kényszerítse az ezúttal 27 ászt gyártó és egy szettet megcsípő horvát óriást, Karlovicot.A montreali női tornán közben kiesett a wimbledoni bajnok Sarapova, aki a múlt heti San Diegó-i viadal után most is az egyik honfitársától (Zvonarjevától) kapott ki. ---- T ---- &
Legfrissebb hírek

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
4 perce

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
28 perce

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
52 perce

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
1 órája

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
8 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
8 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik