Agassi kiesett Torontóban

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.07.29. 22:31
Címkék
Miután kedden az egész napi programot elmosta az eső, volt mit pótolniuk a torontói mestertorna szervezőinek, csütörtökön például jó néhány teniszezőnek két mérkőzést kellett játszania.
Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Minden, amit a tenisz olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Az NSO ajánlja:

A világranglisták állása

Minden, amit a tenisz olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
A tavaly nyári nagy menetelés közben Kanadában (igaz, akkor nem Toronto, hanem Montreal volt a házigazda) is bajnoki címet nyerő, US Open-címvédő Andy Roddick erőlködés nélkül továbbjutott az első fordulóból, egyszersmind megszerezte idénybeli 50. diadalát, a spanyol Carlos Moyá pedig bebizonyította: az idén nem hajlandó kikapni egyetlen honfitársától sem. Viszont van már 14 győzelme ellenük.
Fájdalmasabb napot zárt Marat Szafin, aki 163 perces, látványos csatában kapott ki végül Nicolas Kiefertől - bár ez nem szégyen, a másodvirágzását élő német teniszező az idén remekelt az amerikai kemény pályákon, négyszer játszhatott döntőt; Kanadában gyaníthatóan nem fog -, és az argentinok sem foglalják majd aranyba ezt a napot, hiszen a Roland Garros-bajnok Gaston Gaudio, a párizsi döntős, újabban vállsérüléssel bajlódó Guillermo Coria, valamint David Nalbandian is elbúcsúzott.
A csütörtöki játéknap azonnal meglepetéssel kezdődött Torontóban: a második fordulóban kiesett Andre Agassi, ráadásul úgy, hogy nem sok köze volt a mérkőzéshez, hiszen két sima szettben maradt alul a nem túl ismert, jóllehet az utóbbi fél évben egész jó eredményeket elérő osztrák Jürgen Melzerrel szemben. A rutinos amerikai fenomén egyrészt rosszul adogatott (mindössze 52 százalékban nyert pontot az első szervái mögül, négyszer el is veszítette az adogatójátékát…), és igazából az alapvonalról sem tudott kárt tenni balkezes ellenfelében, a lejátszott 112 labdamenetből ugyanis csak 49-et nyert meg.
Hogy lesz ebből kilencedik Grand Slam-trófea? ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
23 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
38 perce

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
48 perce

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
1 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
1 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
2 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik