Agassi sem indul a füvön

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.06.15. 21:09
Címkék
Hogy nyer-e még Grand Slam-tornát Andre Agassi, nem tudni, az idén Wimbledonban mindenesetre nem fog: a 34 esztendős szupersztár kihagyja a füves pályás bajnokságot.
"Néhány hónapja fáj a csípőm, és a felkészülés során csak rosszabbodott az állapota" – írta levelében Agassi, hozzátéve: reméli, jövőre ott lesz majd a rajtnál. A 1992-ben wimbledoni bajnok amerikai teniszezőn kívül eddig Gustavo Kuerten, a Roland Garros-bajnok Gaston Gaudio, míg a hölgyeknél Justine Henin-Hardenne és Kim Clijsters jelezte, hogy az idén nem áll rajthoz Wimbledonban. Sőt egyelőre Martina Navratilova indulása sem biztos egyesben, mert bár felajánlották neki az egyik szabadkártyát, erősen gondolkodik azon, hogy elfogadja-e vagy sem.
Magyar szempontból ennél sokkal rosszabb hírek is érkeztek Wimbledonból: a női egyes selejtezőjében induló három teniszezőnk közül egy sem élte túl az első fordulót. Gubacsi Zsófia csupán a második szett elején tudott gémet nyerni, Németh Virág is sima két játszmában kapott ki, egyedül Nagy Kyra húzta három szettig, igaz, a harmadikban neki sem volt esélye.

FÉRFITORNÁK
ATP-TORNA, ORDINA OPEN, ’S-HERTOGENBOSCH (375 750 dollár, fű). 1. forduló:
Coria (argentin, 1. kiemelt)–Beck (szlovák) 6:3, 6:3; Sluiter (holland)–Schüttler (német, 2.) 3:6, 7:6, 6:3; Ancic (horvát)–Schalken (holland, 3.) 4:6, 6:3, 6:2; Robredo (spanyol, 4.)–Burgsmüller (német) 3:6, 6:4, 6:4; Clément (francia, 7.)–Karlovic (horvát) 7:6, 6:7, 6:3; Canas (argentin)–Davigyenko (orosz) 6:4, 6:4; Llodra (francia)–Lü Jen-hszün (tajvani) 6:3, 6:1; Petzschner (német)–Popp (német) 6:1, 5:7, 6:4

ATP-TORNA, THE NOTTINGHAM OPEN, NOTTINGHAM (375 750 dollár, fű). 1. forduló: Srichaphan (thaiföldi, 1.)–Elseneer (belga) 6:3, 7:5; Hanescu (román)–Fish (amerikai, 2.) 4:6, 6:1, 6:4; Th. Johansson (svéd)–Mirnij (fehérorosz, 4.) 2:6, 6:1, 6:4; Dent (amerikai, 6.)–Labadze (grúz) 6:2, 6:2; Saretta (brazil)–Melzer (osztrák, 8.) 7:6, 7:6; O. Rochus (belga)–Szargszjan (örmény) 6:3, 6:3; Marray (brit)–Arthurs (ausztrál) 7:6, 2:6, 6:3; Rusedski (brit)–Kucera (szlovák) 2:6, 7:6, 6:3; Parmar (brit)–Malisse (belga) 1:6, 6:4, 7:5

NÔI TORNÁK
ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (17 600 000 dollár, fű). Egyes. Selejtező. 1. forduló:
Razzano (francia, 7.)–Nagy Kyra (magyar) 7:6, 6:7, 6:2; Linyeckaja (orosz)–Gubacsi Zsófia (magyar) 6:0, 6:1; Prusová (cseh)–Németh Virág (magyar) 6:4, 6:2

WTA-TORNA, THE HASTINGS DIRECT INTERNATIONAL CHAMPIONSHIPS, EASTBOURNE (585 000 dollár, fű). 1. forduló: Bovina (orosz)–Farina-Elia (olasz, 5.) 7:5, 6:0; Schiavone (olasz, 7.)–Molik (ausztrál) 2:6, 7:5, 7:6; Hantuchová (szlovák)–Frazier (amerikai) 7:5, 3:6, 6:2; Lihovceva (orosz)–Szafina (orosz) 7:6, 7:5; Pisnik (szlovén)–Dokics (szerb-montenegrói) 6:2, 6:2; Janes (brit)–Cseng Csie (kínai) 7:5, 6:3; C. Martínez (spanyol)–Raymond (amerikai) 3:6, 6:2, 6:0; Sánchez-Lorenzo (spanyol)–Serna (spanyol) 6:4, 7:6; Vento-Kabchi (venezuelai)–C. Black (zimbabwei) 6:4, 6:1

WTA-TORNA, ORDINA OPEN, ’S-HERTOGENBOSCH (170 000 dollár, fű). 1. forduló: Pierce (francia, 3.)–Gagliardi (svájci) 6:2, 6:4; Schett (osztrák)–Loit (francia, 5.) játék nélkül; Kirilenko (orosz)–Camerin (olasz) 6:4, 6:1; Medína-Garrigues (spanyol)–Cervanová (szlovák) 6:2, 6:1; Sequera (venezuelai)–Marrero (spanyol) 6:7, 7:5, 6:3. Nyolcaddöntő: Schaul (luxemburgi, 7.)–Morigami (japán) 4:6, 6:4, fa.; Kremer (luxemburgi)–An. Barna (német) 6:2, 6:4
Legfrissebb hírek

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
12 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
13 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
20 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
48 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik