Navratilova selejtezett Eastbourne-ben

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.06.13. 21:13
Címkék
"Kicsit ropog a térdem, de ezt leszámítva megvagyok. Így nekivágtam"  közölte Martina Navratilova, aki a wimbledoni felkészülés jegyében szabadkártyát kért és kapott a ma kezdődő eastbourne-i WTA-torna selejtezőjébe.
Nos, a 47 esztendős amerikai teniszező meg is nyerte az első mérkőzését a kvalifikációban (6:4, 6:3 a világranglista 78. helyén álló olasz Mara Santangelo ellen), a másodikat viszont elveszítette (az orosz Jelena Lihovceva verte meg, 6:4, 6:2-re), így legközelebb a június 21-én rajtoló füves pályás Grand Slam-tornán játszik egyesben. Navratilova egyébként éppen Eastbourne-ben tért vissza a pályára négy évvel ezelőtt, azon a versenyen, amelyet pályafutása során 11-szer nyert meg, és amelyen először éppen harminc éve indult…A vasárnap befejeződő birminghami viadalon Marija Sarapova diadalmaskodott, miután szetthátrányból fordítva legyőzte Tatiana Golovint – ez volt az Open Era 1968-as bevezetése óta a harmadik "legfiatalabb" női döntő (Sarapova 17 éves és egy hónapos, Golovin 16 éves és négy hónapos). Az ATP-körverseny hallei, illetve queens'i állomásán nem történt változás tavaly óta, emitt a világelső – és füvön immár 17 mérkőzés óta veretlen – Roger Federer, amott meg Andy Roddick hódította el a bajnoki címet, utóbbi ráadásul ugyanazt a teniszezőt verte meg a fináléban, mint egy esztendeje: Sébastien Grosjeant. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
16 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
17 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
24 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
53 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik