Az NSO ajánlja:
A világranglisták állása
Jó néhányan panaszkodnak amiatt, hogy Mandula Petra (30. a világranglistán) nem mutat ki semmiféle érzelmet a pályán, ami egyesek szerint egyet jelent azzal: nem küzd a pontokért. Hogy gyakran grimaszol, nem vitás, sőt az ütőjét is szokta csapkodni, néha szitokszó is kicsúszik a száján, de hogy nem küzd, az egész egyszerűen nem igaz.

Mandula Petra 5:7, 3:4-es állás után mindössze egy gémet engedélyezett amerikai ellenfelének

Mandula Petra 5:7, 3:4-es állás után mindössze egy gémet engedélyezett amerikai ellenfelének
Kelly McCain (154.), a számunkra teljesen ismeretlen, 21 esztendős, 157 centiméter alacsony, mindössze 50 kilós amerikai leány, aki egyébként a selejtezőt is megjárta, 7:5, 4:3-nál szerválhatott, és mivel Petra addig nehezen birkózott meg ellenfele adogatójátékaival, ez az állás nem sok jót ígért, arra például nem is gondoltunk, hogy ezt követően csak egy gém jut McCain kisasszonynak.
Szerencsére így történt, Mandula Petra bejutott a legjobb 64 közé, tizenegy kettős, illetve 57 ki nem kényszerített hibát ütve – nyilván tisztában van azzal, hogy a következő fordulóban a cseh Denisa Chladková (70.) ellen ennyi rontás biztosan nem fér bele. Meglátják, nem is fog enynyit hibázni.
Ami a másik két magyart illeti, nos, nekik nem volt túl sok esélyük, jóllehet Kaprosnak az 5:4-hez volt labdája Patty Schnyder (17.) ellen. De hibázott, a balkezes svájci pedig nem kegyelmezett, és végül kényelmesen továbbjutott.
"Hogy őszinte legyek, nem is számítottam ennél többre, mert a tanulmányaim miatt nem tudtam megfelelően felkészülni, ami dühít is rendesen. Elsősorban a kondíciómon látszott meg a kihagyás, ráadásul Schnyder remek napot fogott ki. De nem vagyok elkeseredve, úgy érzem, legközelebb partiban leszek vele, és megígérem, Wimbledonban más Kapros Anikót láthatnak majd" – mondta a mérkőzése után a magyar játékos.
Czink Melinda is csak az első szettben tudta tartani a lépést riválisával, a főleg párosban vitézkedő, rutinos spanyol Virginia Ruano-Pascuallal (90.), mindent egybevetve nem volt kérdés, melyikük jut tovább.
Így volt ez Martina Navratilova meccsén is: a Párizsban egyesben legutóbb tíz éve szereplő, 47 esztendős legenda simán kikapott a nála csaknem 30 évvel fiatalabb argentin Gisela Dulkótól. A vékonyka dél-amerikai nem tisztelte a kort, elő- szeretettel használt ejtéseket, és ha az egyébként sokat hibázó Navratilova egyáltalán odaért a labdára, gondolkodás nélkül átemelte fölötte.
De legalább nem törte össze az ütőjét, mint 1994-ben, amikor hosszú pauza után először játszott egyest a Roland Garroson – hiába, minél idősebb az ember, annál bölcsebb lesz…
Végül egy hír a párosversenyről: ebben a műfajban három magyar indul, Mandula Petra az ukrán Jelena Tatarkovával, Nagy Kyra pedig Gubacsi Zsófiával. ---- Francia nemzetközi bajnokság, Roland Garros, Párizs (15 883 980 dollár, salak)
Férfi egyes
1. forduló: Federer (svájci, 1. kiemelt)– Vliegen (belga) 6:1, 6:2, 6:1; Ferrero (spanyol, 4.)–Haas (német) 3:6, 6:4, 6:4, 6:2; Malisse (belga)–Schüttler (német, 7.) 6:4, 7:5, 6:4; Nalbandian (argentin, 8.)–Gasquet (francia) 6:4, 7:5, 7:6; Grosjean (francia, 10.)–K. Kim (amerikai) 6:1, 6:1, 6:4; Hewitt (ausztrál, 12.)–Di Pasquale (francia) 6:0, 7:6, 4:6, 6:1; J. Novák (cseh, 14.)–Dupuis (francia) 6:4, 6:4, 6:7, 6:3; Verkerk (holland, 19.)– Boutter (francia) 7:5, 6:3, 6:1; Szafin (orosz, 20.)–Calleri (argentin) 5:7, 6:1, 4:1, fa.; Björkman (svéd, 24.)–Dent (amerikai) 6:3, 2:6, 6:3, 3:6, 6:3; Ljubicic (horvát, 25.)–Arazi (marokkói) 6:7, 6:4, 6:7, 6:3, 6:3; A. Costa (spanyol, 26.)–Saretta (brazil) 6:2, 6:2, 6:7, 6:4; Kuerten (brazil, 28.)–Almagro (spanyol) 7:5, 7:6, 1:6, 3:6, 7:5; Benneteau (francia)– Mirnij (fehérorosz, 29.) 7:5, 7:5, 1:6, 6:3; F. López (spanyol, 23.)–N. Lapentti (ecuadori) 5:7, 6:4, 6:4, 6:4; Santoro (francia)–Clément (francia, 32.) 6:4, 6:3, 6:7, 3:6, 16:14; Patience (francia)–Volandri (olasz) 6:3, 7:6, 6:0; Hanescu (román)–Lisnard (francia) 7:5, 6:2, 6:4; Ferrer (spanyol)–O. Rochus (belga) 6:1, 6:1, 6:3; Ch. Rochus (belga)–M. López (spanyol) 6:4, 6:1, 6:1; Elseneer (belga)–Ramírez-Hidalgo (spanyol) 3:6, 7:5, 4:6, 6:4, 6:3; Mantilla (spanyol)–Salzenstein (amerikai) 6:4, 6:1, 6:7, 6:2; Koubek (osztrák)–D. Sánchez (spanyol) 6:3, 7:5, 3:6, 6:7, 6:0; Andrejev (orosz)–J. Vácek (cseh) 6:3, 6:1, 6:4; Kucera (szlovák)–Karlovic (horvát) 7:6, 6:4, 6:4; Starace (olasz)–Turszunov (orosz) 6:2, 6:3, 6:4; Falla (kolumbiai)–Pless (dán) 6:2, 4:6, 6:1, 6:2; Elsner (német)– Peya (osztrák) 6:1, 7:6, 6:2; Canas (argentin)–Gaudio (argentin) 2:6, 6:2, 6:4, 3:6-nál sötétedés miatt félbeszakadt; Kiefer (német)–Ascione (francia) 6:3, 6:2, 6:2; Enqvist (svéd)–Carlsen (dán) 6:2, 6:3, 6:4; Li Hjung Taik (dél-koreai)–Söderling (svéd) 0:6, 3:6, 6:3, 6:4, 7:5; Melzer (osztrák)–W. Ferreira (dél-afrikai) 6:7, 6:2, 6:4, 6:3
Női egyes
1. forduló: Schnyder (svájci, 16.)–Kapros Anikó (magyar) 6:4, 6:1; Mandula Petra (magyar, 29.)–McCain (amerikai) 5:7, 6:4, 6:1; Ruano-Pascual (spanyol)–Czink Melinda (magyar) 6:4, 6:2; S. Williams (amerikai, 2.)–Benesová (cseh) 6:2, 6:2; V. Williams (amerikai, 4.)–Tanasugarn (thaiföldi) 6:2, 6:4; Miskina (orosz, 6.)–Molik (ausztrál) 4:6, 6:3, 6:4; Capriati (amerikai, 7.)–Bejgelcimer (ukrán) 6:2, 4:6, 6:4; Kuznyecova (orosz, 11.)–Bacseva (bolgár) 6:0, 7:6; Szugijama (japán, 12.)–Bartoli (francia) 6:4, 6:3; Schiavone (olasz, 17.)–Cohen-Aloro (francia) 6:1, 6:2; C. Martínez (spanyol, 20.)–Ashley (amerikai) 6:2, 6:4; Casanova (svájci)–Sprem (horvát, 22.) 7:5, 6:2; Zuluaga (kolumbiai, 23.)–Suchá (szlovák) 6:2, 6:1; Bovina (orosz, 25.)–Vinci (olasz) 7:5, 6:1; Foretz (francia)–Déchy (francia, 26.) 1:6, 7:5, 6:1; Pierce (francia, 30.)–Schaul (luxemburgi) 6:2, 6:3; Razzano (francia)–Brandi (Puerto Ricó-i) 6:3, 7:6; León-García (spanyol)–Granville (amerikai) 6:4, 6:1; Grönefeld (német)–Stosur (ausztrál) 6:2, 6:0; Srebotnik (szlovén)–C. Black (zimbabwei) 6:3, 6:3; Talaja (horvát)–Gagliardi (svájci) 6:3, 6:4; Vento-Kabchi (venezuelai)–Lee-Waters (amerikai) 6:4, 6:2; Rittner (német)–Schett (osztrák) 6:3, 6:3; Lihovceva (orosz)–Zsidkova (orosz) 6:2, 1:6, 7:5; Kirilenko (orosz)–Mikaelian (svájci) 7:5, 7:6; Peschke (cseh)–Birnerová (cseh) 7:6, 6:0; Kostanic (horvát)–Pin (francia) 6:4, 6:3; Chladková (cseh)–Beltrame (francia) 6:4, 6:3; Strycová (cseh)–Callens (belga) 6:3, 6:2; Aszagoe (japán)–Hantuchová (szlovák) 6:1, 6:3; Dulko (argentin)– Navratilova (amerikai) 6:1, 6:3; Koukalová (cseh)–Golovin (francia) 7:6, 7:6; Perry (amerikai)–Obziler (izraeli) 6:4, 6:3
| A (KÉT) nap mérkôzése: Santoro (francia)–Clément (francia, 32. kiemelt) 6:4, 6:3, 6:7, 3:6, 16:14 | ||
| 1. adogatások (%-ban) | 47 | 52 |
| Ászok | 22 | 10 |
| Kettôs hibák | 2 | 9 |
| Ki nem kényszerített hibák | 40 | 95 |
| Az 1. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 71 | 69 |
| A 2. adogatásból megnyert pontok (%-ban) | 50 | 46 |
| Az 1. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 174 | 168 |
| A 2. adogatások átlagsebessége (km/óra) | 124 | 131 |
| Legerôsebb adogatás (km/óra) | 188 | 193 |
| Direkt pontok | 82 | 128 |
| Sikeres brékpontok | 10/27 | 9/22 |
| Pontok/kísérletek a hálónál | 55/88 | 98/151 |
| Összes pontok | 235 | 228 |
| Mérkôzésidô (perc) | 395 (51+46+74+52+172) | |
Nos, az idei Roland Garros első fordulójában két francia, Fabrice Santoro és Arnaud Clément új csúcsot állított fel, a hétfőn elkezdett, és a sötétedés miatt a döntő játszmában 5:5-nél félbeszakított csata ugyanis kedden 6 órányi és 35 percnyi (!) játék után ért végül véget, miután Santoro 16:14-re megnyerte a döntő játszmát – hetvenegy gémet szereztek a felek, éppen annyit, mint az ide vonatkozó párizsi rekordot tartó Roland Agenor–David Prinosil párbaj résztvevői.
Santoro 12:11-nél a továbbjutásért adogathatott, ám hibázott, és komolyan felvetődött az emberekben, hogy ismét sötétedésig húzzák a fiúk, pláne, hogy Clément kisvártatva meccslabdát rontott. A másodikat, tudniillik hétfőn is volt neki egy… A mindörökké emlékezetes csatát végül Santoro zárta le, természetesen nem egyszerűen, hiszen 0:40-ről hozta az adogatójátékát; Clément dühösen távozott, ami érthető is, mert az utóbbi négy fellépéséből háromszor úgy kapott ki Párizsban, hogy meccslabdája volt, a győztes Santoro pedig nem tudta hová rejteni érzelmeit – és telebőgte a törülközőjét. Csodálatos mérkőzés volt, majdnem olyan, mint Andy Roddick és Junesz el-Ajnaui hőskölteménye a tavalyi Australian Openen.
Habár az csak öt órán át tartott. ---- "Voltak gyönyörű megoldásaim – a baj csak az, hogy kevés. Egyébként elégedett vagyok magammal, mert nem aláztak meg a pályán, kis szerencsével, több odafigyeléssel négy háromra is vezethettem volna az első szettben. Mindegy, így alakult" – jelezte Martina Navratilova, hogy egyáltalán nem viselte meg a vereség.
"Tojok a rekordra, hiszen nem kaptam érte semmit, még egy nyomorult érmet sem…" – íme, egy feldúltabb ember, Arnaud Clément, aki minden idők leghoszszabb teniszmérkőzését veszítette el.
"Megpróbáltam olyan egyszerűen játszani, amilyen egyszerűen csak lehet, sikerült is könnyen továbbjutnom, de Agassi példájából okulva sem én, sem más nem mehet biztosra – láthattunk, itt bárki legyőzhet bárkit" – inti óvatosságra a mezőnyt Roger Federer. Bár a többiek elsősorban tőle tarthatnak…
"Hazajöttem – és nagyon jól érzem magam" – jelentette ki kényelmes győzelme után a tavalyi Roland Garroson felfedezett, egészen a döntőig jutó Martin Verkerk, akiről azóta szinte nem is lehetett hallani.
"Már feladtam a meccset, mondtam is magamban, ez nem az én tornám, és kész. Aztán elkezdtem csapkodni, mindent bevállaltam, és ez lett belőle: ismét van kedvem teniszezni. Hogy hány meccspontot hárítottam? Fogalmam sincs. Talán ötöt. De lehet, hogy hat is volt" – tűnődött el a hétfőn óriási, ötszettes mérkőzésen diadalmaskodó Vince Spadea. Egyébként kilencet hárított a francia Florent Serra ellen.
"Marat őstehetség, számára a csillagos ég a határ. Mindent meg tud nyerni, amit csak akar – ehhez viszont motiválni kell. Teszek egy kísérletet" – árulta el Peter Lundgren, Roger Federer korábbi mestere, hogy miért szegődött edzőnek a sokszor kezelhetetlen Marat Szafin mellé.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







