Mandula Petra egyenlíthet

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.05.03. 21:53
Címkék
A Tippmix Budapest Grand Prix-n párosban ismét bajnoki címet szerző Mandula Petra (33. a WTA-világranglistán  egyéni csúcs) nem sokat pihenhetett, hiszen a római-parti kaland után Berlin felé vette az irányt, ahol  akárcsak idehaza  egyesben és párosban is próbára teszi magát.
A német fővárosban zajló, több mint egymillió dollár összdíjazású viadalon ütőt ragad többek között Kim Clijsters, Amélie Mauresmo, a varsói bajnok Venus Williams, valamint Francesca Schiavone (19.) – ő lesz Petra ellenfele az első fordulóban. Mandula ez ideig háromszor mérkőzött az izmos olasz lánnyal, egyszer legyőzte, kétszer pedig kikapott tőle, igaz, legutóbb csaknem két éve, a 2002-es wimbledoni bajnokságon találkoztak. Teniszezőnk tehát kiegyenlítheti a párharc állását, salakon erre jó esélye van; Petra párosban a belga Els Callens oldalán hatodik kiemeltként vág neki a versenynek.A múlt héten remeklő, Rómában tornagyőzelmet arató Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely kettős ezúttal Ostravában szerepel – és már túl is jutott az első fordulón, legyőzve egy cseh párost. Utóbb mindkét magyar teniszező elismerte, nem játszottak valami szívderítően, jóllehet ilyenkor nem is ez a lényeg. "Megkértük a tornaigazgatót, hogy a római szereplésünkre tekintettel legkorábban keddi kezdést írjon elő nekünk. Az ember végig is hallgatott minket – és betett hétfőre. És akkor a labdákról még nem is beszéltem. Rómában nehéz, itt meg hihetetlenül könnyű labdák vannak, szóval, nem volt egyszerű az elmúlt néhány óra" – szólt a nehézségekről Bardóczky Kornél. Habár amíg nyernek, nem lehet nagy baj. ---- FÉRFI TORNÁK
ATP-TORNA, A MESTERSOROZAT 4. ÁLLOMÁSA, RÓMA (2 425 500 dollár, salak). 1. forduló:
Spadea (amerikai)–Schüttler (német, 3. kiemelt) 6:2, 2:6, 7:5; Henman (brit, 4.)–Mayer (német) 7:5, 6:1; Nalbandian (argentin, 5.)–Söderling (svéd) 6:4, 6:4; Moyá (spanyol, 6.)–A. Martín (spanyol) 6:4, 6:2; Schalken (holland, 11.)–Arthurs (ausztrál) 6:3, 4:6, 6:1; González (chilei, 13.)–Hrbaty (szlovák) 6:4, 6:4; Zabaleta (argentin)–Chela (argentin, 16.) 6:4, 6:2; R. Stepánek (cseh)–Ivanisevic (horvát) 6:2, 6:4; A. Costa (spanyol)–Corretja (spanyol) 7:6, 6:1; D. Sánchez (spanyol)–Andrejev (orosz) 6:2, 6:3; Pavel (román)–N. Lapentti (ecuadori) 6:4, 6:3; Ferrer (spanyol)–Sanguinetti (olasz) 6:3, 2:6, 6:3; Saretta (brazil)–Ancic (horvát) 6:4, 3:6, 7:6; Karlovic (horvát)–Haas (német) 7:5, 4:6, 7:6

CHALLENGERTORNA, OSTRAVA (25 000 dollár, salak). Páros. 1. forduló: Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely (magyar)–Michalík, Snóbel (cseh) 7:6, 6:3

NÔI TORNA
WTA-TORNA, LADIES GERMAN OPEN, BERLIN (1 300 000 dollár, salak). 1. forduló:
Suárez (argentin, 11.)–Medina-Garrígues (spanyol) 6:2, 7:5; Sánchez-Lorenzo (spanyol)–C. Martínez (spanyol, 14.) 6:3, 3:6, 6:4; Smashnova-Pistolesi (izraeli, 16.)–M. Maleeva (bolgár) 6:3, 6:1; An. Barna (német)–Pratt (ausztrál) 4:6, 7:6, 6:4; Kostanic (horvát)–Pisnik (szlovén) 7:6, 6:3; Chladková (cseh)–Parra (spanyol) 6:4, 6:0; Gagliardi (svájci)–C. Black (zimbabwei) 6:1, 6:3; Schruff (német)–Tu (amerikai) 6:1, 6:1; Marrero (spanyol)–Camerin (olasz) 6:2, 6:3; Cohen-Aloro (francia)–Gehrlein (német) 6:3, 7:5; Bovina (orosz)–Jan Csi (kínai) 6:7, 7:5, 6:2 ---- Nem kezdődött fényesen a magyarok számára az idei Raiffeisen Grand Prix: a szolnoki állomáson 19 hazánkfia ragadott ütőt a selejtezőben, de egyikük sem volt képes feljutni a főtáblára. Így is lesz magyar a folytatásban, Kiss Sebő és Balázs György alanyi jogon, míg Böröczky Zoltán, Kellner Ádám, Szathmáry Tibor és Noszály Sándor szabadkártyával indulhat egyesben.
Legfrissebb hírek

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
17 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
18 perce

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
24 perce

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
53 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik