Mandula: végre salak!

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.04.05. 22:06
Címkék
Elkezdődött a salakidény, és ezzel együtt talán új fejezet nyílik Mandula Petra (44. a rangsorban) életében. Az amerikai kemény pályákon (Indian Wells, Key Biscayne) egyetlen meccset sem nyert, az Amelia Island-i salakon viszont nagy dérrel-durral mutatkozott be, öt gémet elhullajtva verte el a port a német Barnán (47.)  aki jókor volt jó helyen.
Az NSO ajánlja:

Az NSO ajánlja:

Mandula ugyanis sohasem kapott ki tőle, a WTA-körversenyen immár 4–0-ra áll ellene.
"Rendkívül jót tett az önbizalmamnak ez a siker, és örülök, hogy végre salakon játszhatok. Ahhoz képest, hogy csak négy napom volt megszokni az új borítást, egész jól teniszeztem" – közölte Mandula Petra. Valóban, elvégre egyszer sem veszítette el az adogatását, cserébe viszont állandóan támadta Barnáét, aki a második adogatásai mögül csupán négy pontot szerzett. Czink Melinda (67.) ugyanakkor kiesett, egy szoros és egy sima szettben maradt alul a cseh Strycovával (82.) szemben. Mandula legközelebb a Dokics (18.)–Frazier (42.) meccs győztesével játszik. ---- WTA-tornák

Bausch & Lomb Championships, Amelia Island (585 000 dollár, salak).

1. forduló: Mandula Petra (magyar)–An. Barna (német) 6:2, 6:3; Strycová (cseh)–Czink Melinda (magyar) 7:6, 6:1; Schnyder (svájci, 12. kiemelt)–Schaul (luxemburgi) 7:5, 4:6, 6:1; Parra (spanyol)–Schiavone (olasz, 14.) 1:6, 7:6, 6:0; Szafina (orosz)–Tanasugarn (thaiföldi) 6:1, 6:3; Pisnik (szlovén)–Kremer (luxemburgi) 6:2, 6:4; Ruano-Pascual (spanyol)–Granville (amerikai) 6:1, 6:3; Morigami (japán)–Vento-Kabchi (venezuelai) 6:4, 6:1; Mikaelian (svájci)–Cseng Csie (kínai) 6:1, 2:6, 6:3; Szün Tien-tien (kínai)–C. Black (zimbabwei) 7:6, 6:3; Kostanic (horvát)–Weingärtner (német) 6:4, 6:2

Grand Prix De Sar La Princesse, Casablanca (110 000 dollár, salak).
1. forduló: Marrero (spanyol)–Benesová (cseh, 5.) 3:6, 6:3, 6:1; Koukalová (cseh)–Schwartz (osztrák) 6:3, 6:3 ---- Indesit ATP Race (világbajnoki pontverseny)
Élcsoport: 1. (1.) Federer (svájci) 379 pont, 2. (4.) Roddick (amerikai) 242, 3. (3.) Agassi (amerikai) 165, 4. (6.) Moyá (spanyol) 160, 5. (2.) Szafin (orosz) 152, 6. (5.) Hrbaty (szlovák) 143, 7. (17.) Coria (argentin) 138, 8. (7.) Henman (brit) 131, 9. (9.) Hewitt (ausztrál) 129, 10. (8.) Ferrero (spanyol) 127

ATP-világranglista (Indesit Entry System)
Élcsoport: 1. (1.) Federer 5545 pont, 2. (3.) Roddick 4800, 3. (2.) Ferrero 4390, 4. (4.) Coria 3565, 5. (5.) Agassi 2570, 6. (7.) Schüttler (német) 2245, 7. (6.) Moyá 2125, 8. (8.) Henman 2015, 9. (9.) Nalbandian (argentin) 1925, 10. (13.) Grosjean (francia) 1630, …234. (225.) Sávolt 154, …290. (353.) Bardóczky 116, …596. (600.) Kiss Se. 29, …657. (615.) Fonó 24, …768. (770.) Mazány 15, …857. (855.) Balázs Gy. 11, …869. (869.) Kisgyörgy 10, …878. (878.) Hultai 10, …1061. (1059.) Tatár Zs. 5, …1340. (1339.) Böröczky és (1339.) Tóth L. 2-2, …1425. (1422.) Gém, (1422.) Kellner, (1422.) Noszály és (1422.) Szathmáry 1-1
A magyarok helyezései párosban: 114. (114.) Kisgyörgy, 143. (158.) Bardóczky, 447. (407.) Fonó, 532. (524.) Kiss Se., 659. (654.) Balázs Gy., 675. (595.) Sávolt, 837. (822.) Hultai, 841. (826.) Tatár Zs., 1044. (1040.) Noszály, 1276. (1276.) Böröczky, 1549. (1545.) Mazány, 1593. (1585.) Szatmáry és (1585.) Szépvölgyi, 1701. (1691.) Both, (1691.) Bujtás, (1691.) Csoba, (1691.) Jancsó, (1691.) Jaross, (1691.) Kellner, (1691.) Kiss Sá., (1691.) Madarassy, (1691.) Nagy Z., (1691.) Tóth L. és (1691.) Varga M.

WTA-világranglista
Élcsoport: 1. (1.) Henin-Hardenne (belga) 7626 pont, 2. (2.) K. Clijsters (belga) 6280, 3. (3.) Mauresmo (francia) 3173, 4. (4.) Davenport (amerikai) 2943, 5. (5.) Miskina (orosz) 2828, 6. (8.) Gyementyijeva (orosz) 2589, 7. (6.) S. Williams (amerikai) 2519, 8. (7.) Capriati (amerikai) 2300, 9. (11.) Petrova (orosz) 2142, 10. (10.) Szugijama (japán) 2053, …44. (43.) Mandula 766.25, …48. (52.) Kapros 695.25, …67. (66.) Czink 528.50, …156. (160.) Németh V. 191.25, …174. (180.) Nagy 170.50, …183. (183.) Kuti Kis 158.25, …194. (205.) Marosi 139.75, …218. (216.) Gubacsi 119.50, …331. (322.) Földényi A. 60.75, …379. (382.) Molnár 46, …427. (435.) Babos 36.75, …504. (532.) Pócza 26, …647. (649.) Fodor 14.25, …785. (791.) Ács 8, …929. (927.) Tellér 4.75, …999. (997.) Horányi 3.50, …1117. (1127.) Trunkos 1
A magyarok helyezései párosban: 24. (24.) Mandula, 116. (122.) Nagy, 123. (135.) Gubacsi, 127. (129.) Marosi, 147. (149.) Czink, 351. (353.) Molnár, 382. (388.) Kapros, 424. (430.) Babos, 500. (500.) Pócza, 540. (542.) Ács, 573. (576.) Fodor, 597. (602.) Tellér, 760. (764.) Trunkos
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
6 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
7 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
7 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
7 órája

Robertson pazar csatában legyőzte O’Sullivant

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik