Megfordítanák a szekeret

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.04.01. 22:53
Címkék
Minthogy a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) csak ma, péntek délután tartja az évi rendes közgyűlését, érdemben egyelőre nem lehet foglalkozni Berényi János elnök sorsával.
Az mindenesetre tény: napirenden szerepel a vezető visszahívása, amelyhez 50 százalék plusz egy fős támogatás szükséges. Az 1996 óta hivatalban lévő Berényi János – érthető okokból – csütörtökön nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, mindössze annyit közölt, hogy a közgyűlés bölcsességére bízza a döntést. (Az elnökség mandátuma december 31-én jár le.)
A változást sürgető oldal képviseletében megszólalt viszont Tóth László, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség első embere (nem MTSZ elnökségi tag), és bár egyelőre nem árulta el, kik tartoznak még a "tömörüléshez", a saját véleményét természetesen kifejtette. Íme!
"Beszélgetés keretében már korábban felvetettük egymás közt, hogy ideje lenne váltani, és most érezzük úgy, cselekednünk kell. Igazából nem anyagi, sokkal inkább szakmai oldalról kell megközelíteni az elnök, illetve az elnökség munkáját bíráló álláspontunkat. Nem épült meg például a Nemzeti Teniszcentrum, amely a hazai tenisz fellegvára lehetett volna, nem is beszélve az ottani edzéslehetőségekről, nem sikerült kialakítani a régióközpontokat, nem sikerült igazi tömegbázist kiépíteni, ahol az utánpótlás-nevelés folyhatott volna. Nem sikerült összefogni erős szakmai programot, amin azért nem csodálkozom, mert ilyen egyáltalán nem is volt. Különben is, elég csupán körülnézni, milyen munka folyik a környező országokban, mennyi játékost adnak a profivilágnak a csehek vagy a szlovákok. Nálunk például olyan fiatalemberek, egykori teniszezők vállalnak edzői feladatokat, akiknek még javában a pályán lenne a helyük – de ennél is borzasztóbb tény, hogy tizennyolc éves koruk után eltűnnek a horizontról a teniszezőink, tisztelet a kivételnek. Nincs játékosszervezet sem, amelynek akár döntő szava lehetne az elnökségben vagy például egy-egy verseny szervezésénél, hisz a teniszezők azok, akik benne élnek ebben az ide-oda utazós, feszített menetrendű világban. Vagy ott vannak a kerekes székes teniszezőink, akik szintén ki vannak rekesztve a döntéshozatalból. Ezeken szeretnénk mi változtatni, és szponzorok – sőt esetleg a Nemzetközi, illetve az Európai Teniszszövetség – támogatásával új alapokra helyeznénk a magyar teniszsportot. Remélem, sikerül megfordítani a szekeret."
Legfrissebb hírek

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
15 perce

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
35 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
37 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik