Szőnyeg vár a válogatottra

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.03.30. 22:15
Címkék
A nemrégiben kinevezett Davis-kupa-kapitány, Kiss Sándor elsődleges célja, hogy benntartsa válogatottunkat az Euro-afrikai zóna II. csoportjában, amihez első lépésként jövő hét végén le kellene győzni Írországot, idegenben.
Miután az íreknél egyesben egy játékost jegyeznek a világranglistán (Peter Clarke-ot, ő a 303.), azt is írhatnánk, kedvezőek az előjelek, ám erről szó sincs. Egyrészt válogatottunk nem büszkélkedhet valami jó statisztikával az idegenbeli fellépéseket illetően (volt, hogy Luxemburgban mondott csődöt…), meg aztán meglehetősen szűk a készlet, amiből Kiss Sándor válogathat. Az utazók listája mindenesetre megvan: Sávolt Attila, Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely és Kiss Sebő. Igaz, egyáltalán nem biztos, hogy Sávolt harcra kész lesz."Ezen a héten egy olaszországi versenyre nevezett, és megegyeztünk, hogy utána jelzi nekem, hogyan szolgál az egészsége. Most tehát annyit tudok mondani: remélhetőleg fitt lesz. Ha nem, úgy kénytelen leszek cserélni, amire egyébként huszonnégy órával az első meccs kezdete előtt is van mód" – mondta a szövetségi kapitány. Igazából az sem jó hír, hogy az írek gyors pályára, szőnyegre vitték a párharcot, ez a felület ugyanis nem fekszik a mieinknek."Egyetlen pozitívumként azt tudom felhozni ezzel kapcsolatban, hogy legalább nem füvön teniszezünk…" – állapította meg Kiss Sándor.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
6 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
6 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
7 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Szombat esti kohászat – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

HunGarian Baja: Krotov nyert, Lukács az ötödik!

Egyéb autó-motor
7 órája

Robertson pazar csatában legyőzte O’Sullivant

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik