Szakadt húrral is sikerült

Vágólapra másolva!
2002.08.04. 21:45
Címkék
Új győztest avattak a férfi csapatbajnokságon, miután a vasárnap megrendezett fináléban a PVTC-Vasas SC együttese csaknem hét órán át tartó, roppant kiélezett csatában 6–3-ra megverte a címvédő Hód TC-t. A hat egyes mérkőzést követően 3–3 volt az állás, a folytatásban – vagyis a páros meccsek során – viszont csak a PVTC-Vasas SC emberei örülhettek. Az új bajnokcsapatból Kisgyörgy Gergely és Fonó László tett különösen sokat a sikerért, hiszen ők mind egyesben, mind párosban győztesen zártak.Válogatott játékosunk, Kisgyörgy Gergely szintén DK-kerettaggal, jelesül Veress Balázzsal nézett farkasszemet szingliben, és ahogyan azt vártuk, remek kis mérkőzést vívott a két legény – az első szettben legalábbis. 5:5-ig együtt haladtak, ekkor Kisgyörgy négy gémből álló rohamot indított, amivel nem csupán megnyerte a nyitó játszmát, de azonnal brékkel kezdte a másodikat. Aztán még egyszer elnyerte Veress adogatását, megpecsételve ezzel a hódmezővásárhelyieket erősítő teniszező sorsát.Amúgy volt látnivaló bőven a Feneketlen-tónál, akadtak bizony szép megoldások, amúgy magyar módra, egy ízben például akkorát szervált Kisgyörgy, hogy Veress kezéből kirepült az ütő. Hanem Balázs is alkotott, volt, hogy szemmel szinte követhetetlen ritörnnel kínálta meg vetélytársát, a szakadt húrral megnyert labdamenetekről (egy itt, egy amott) nem is beszélve. Pazar megoldások, a baj csak az, hogy elég ritkán jönnek.Közben az egyesek által öregnek titulált, kiváló kezű Nagy Viktor (Hód), illetve az ifjú Tatár Zsolt (PVTC-Vasas) is győzött két szettben, utóbbi ráadásul igen élénk volt a salakon, elvégre nem csak nagyszerű megoldásaival hívta fel magára a figyelmet. Balhézott rendesen, na nem úgy, mint a "műfaj” halhatatlanjai (Connors, McEnroe, Ivanisevic, Szafin), de azért repült a rakett, egyszer még le is köpte azt. Kár ezekért az intermezzókért, mert remek játékos, az átlagosnál jóval több "mocorog” a kezeiben, öröm volt nézni, mily sebesen mozgatja a vállait ütés közben. Vigyázzunk Tatár Zsoltra, el ne kallódjon.Viszonylag könnyedén nyert Fonó László (PVTC-Vasas), miközben Bardóczky Kornél (Hód) valóságos mészárlást rendezett (6:1, 6:1) – bár akadt egy olyan lecsapása, amely után a labda a saját térfelén pattant le –, viszont párosban, György Tamás társaként alulmaradt a Fonó, Snóbel kettőssel szemben. Kornéllal és a többiekkel a hétfőn kezdődő országos bajnokságon is találkozhatunk, ahol éppenséggel ő a címvédő.
Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
25 perce

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
4 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik