Téli sportok: kilenc magyar került a FIS bizottságába

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.09.23. 09:45
null
Illusztráció: AFP
A magyar sísport jelentős sportdiplomáciai sikert ért el azzal, hogy kilenc szakembere 12 bizottsági helyet szerzett meg a Nemzetközi Síszövetségben (FIS).

„Nagyon örülünk, hogy a korábban előterjesztett bizottsági tagsági kérelmünket elfogadta a nemzetközi szövetség, és csaknem valamennyi jelöltünket beválasztották a bizottságokba – idézte a magyar szövetség (MSSZ) csütörtöki közleménye Fürstner József elnököt. – Ez jelentős fegyvertény, mivel a döntésekben tevékenyen részt vehetnek a magyarok. A korábbi években többször is előfordult, hogy csupán két taggal volt jelen Magyarország a FIS bizottságaiban. Most reményeim szerint új korszak kezdődik a sportdiplomáciában is.”

A kilenc magyar szakember tagsága a jövő év végéig szól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik