Ő a kedvese a legnagyobb magyar éremesélyesnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 15:46
Liu Shaolin Sándor és Elise Christie, a háromszoros világbajnok brit short trackes 2015 októbere óta alkot egy párt. Christie is ott lesz Pjongcsangban hazája válogatottjával. A pár a világversenyek előtt gyakorta tesz közös fogadalmat, most azonban az elmaradt.

„Ezúttal nem volt ilyen, csak arra figyeltünk, hogy mindketten jól felkészüljünk. Szerencsére Elise őszi sérülése már a múlté, és bár jobban örültem volna, ha az elmúlt hónapokban többet edz velünk Budapesten, ő inkább a csapattársaival készült. Az első versenynapon a férfi ezerötszáz döntőjét is megrendezik, míg a nőknél csak elkezdődik az ötszáz – Elise azt mondta, ha megismétlődik az, ami a világbajnokságon, vagyis ha az olimpián is előbb szerzek érmet, megöl. Persze csak viccelt, de azért szeretném kihúzni a gyufát nála” – mosolygott Liu Shaolin Sándor.„Ezúttal nem volt ilyen, csak arra figyeltünk, hogy mindketten jól felkészüljünk. Szerencsére Elise őszi sérülése már a múlté, és bár jobban örültem volna, ha az elmúlt hónapokban többet edz velünk Budapesten, ő inkább a csapattársaival készült. Az első versenynapon a férfi ezerötszáz döntőjét is megrendezik, míg a nőknél csak elkezdődik az ötszáz – Elise azt mondta, ha megismétlődik az, ami a világbajnokságon, vagyis ha az olimpián is előbb szerzek érmet, megöl. Persze csak viccelt, de azért szeretném kihúzni a gyufát nála” – mosolygott Liu Shaolin Sándor.

 

Happy Christmas

704 Likes, 11 Comments - E l i s e C h r i s t i e (@elisechristielikescake) on Instagram: "Happy Christmas "

TeamGB #adidas #wearegreat #teamgb #pyeongchang2018 #gbshorttrack #shorttrack #pyeongchang #winterolympics #girlsthatlift

789 Likes, 17 Comments - E l i s e C h r i s t i e (@elisechristielikescake) on Instagram: "TeamGB #adidas #wearegreat #teamgb #pyeongchang2018 #gbshorttrack #shorttrack #pyeongchang..."


Look who I found in the village @shaolinliu #winterolympics #shorttrack #pyeongchang

764 Likes, 14 Comments - E l i s e C h r i s t i e (@elisechristielikescake) on Instagram: "Look who I found in the village @shaolinliu #winterolympics #shorttrack #pyeongchang"

By day a short tracker, by night a farmer!

653 Likes, 8 Comments - E l i s e C h r i s t i e (@elisechristielikescake) on Instagram: "By day a short tracker, by night a farmer! "

Two years together today flew by! Sorry I can't be with you today! So much love

443 Likes, 8 Comments - E l i s e C h r i s t i e (@elisechristielikescake) on Instagram: "Two years together today flew by! Sorry I can't be with you today! So much love "



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik