Alpesi sí: Feuz Kitzbühelben, Goggia Crans Montanában nyert

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 15:57
null
Beat Feuz a lesiklók összetettjében a második helyen áll (Fotó: AFP)
Beat Feuz győzött a férfi alpesi síelők világkupa-sorozatának pénteki lesikló versenyén az ausztriai Kitzbühelben. A nőknél Sofia Goggia nyerte meg a pénteki lesiklást a svájci Crans Montanában.

A 33 éves Feuz, a szám 2017-es világbajnoka azzal tudott az élen végezni, hogy a 3312 méter hosszú, nagyon nehéz pályán végig stabilan, kontrolláltan jött le. Később induló ellenfelei közül azok is, akik a felső szakaszokon még jól álltak, fokozatosan egyre nagyobb hátrányba kerültek vele szemben.

Közülük az egyik volt az amerikai Ryan Cochran-Siegle, aki nagyot bukott, a pályát szegélyező hálót átszakította, de komolyabb baj nélkül megúszta az esetet. Ennek ellenére helikopter érkezett érte, és kivizsgálásra kórházba szállították. A versenyt körülbelül 25 perc elteltével folytatták.

Nem sokkal később a svájci Urs Kryenbühl a célegyenesben hatalmas ugratás közben 146,7 kilométer/órás sebességnél elvesztette egyensúlyát és előrebukott. Hosszú percekig mozdulatlanul feküdt a célvonalon túl a hóban, az orvosi stáb gyors elsősegélyben részesítette, majd őt is helikopterrel szállították el.

A verseny újabb jelentős szünet után folytatódott, azután az erős szél miatt állt sokáig a rajtoltatás, végül harminc induló után több sízőt már nem is engedtek lejönni.

A második és harmadik helyen két olyan síelő – az osztrák Matthias Mayer és az olasz Dominik Paris – végzett, aki még az első tíz között siklott le.

Szombaton újra lesiklás lesz, vasárnap pedig szuperóriás-műlesiklást rendeznek.

Crans Montanában Goggia a női szakág idénybeli negyedik vk-futamán a harmadik győzelmét aratta, emellett egy második helye van, ezzel nagy fölénnyel áll az élen.

A második helyen a cseh Ester Ledecka, mögötte pedig az amerikai Breezy Johnson végzett, aki az eddigi négy szakági vk-n mindig harmadik volt.

Az éjszakai havazás miatt a tervezett időben, 10 órakor nem tudták elkezdeni a programot, a rajtra több mint háromórás csúszással került sor. Később az erős szél miatt hosszabb ideig állt a verseny, majd ismét megszakították pár percre az osztrák Stephanie Venier látványos, de komolyabb következmények nélküli bukása után.

Szombaton újabb lesiklás következik, vasárnap pedig szuperóriás-műlesiklást rendeznek.

ALPESISÍ-VILÁGKUPA
Férfi lesiklás, Kitzbühel

1. Beat Feuz (svájci) 1:53.77 perc
2. Matthias Mayer (osztrák) 1:53.93
3. Dominik Paris (olasz) 1:54.33
A szakági vk állása 4 verseny után (még 4 van hátra): 1. Mayer 238 pont, 2. Feuz 226, 3. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 190
Az összetett vk állása 20 verseny után (még 17 van hátra): 1. Alexis Pinturault (francia) 778 pont, 2. Kilde 560, 3. Marco Odermatt (svájci) 501 pont

Női lesiklás, Crans Montana
1. Sofia Goggia (olasz) 1:10.10 perc
2. Ester Ledecka (cseh) 1:10.30
3. Breezy Johnson (amerikai) 1:10.67
A szakági vk állása 4 verseny után (még 4 van hátra): 1. Goggia 380 pont, 2. Johnson 240, 3. Corinne Suter (svájci) 238
Az összetett vk állása 17 verseny után (még 16 van hátra): 1. Petra Vlhová (szlovák) 825 pont, 2. Michelle Gisin (svájci) 715, 3. Marta Bassino (olasz) 623

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik