Téli olimpia: a NOB elnöke szerint nincs fenyegető árnyék

2017.09.12. 10:16
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a végrehajtó bizottság limai ülésén ismét megerősítette, hogy a közelgő téli ötkarikás játékok biztonságát a feszült koreai helyzet nem veszélyezteti.

„Kapcsolatban vagyunk különböző kormányokkal, és semmi kétségünk sincs az olimpia februári megrendezését illetően” – mondta Bach. Hozzátette: semmilyen jele sincs annak, hogy bármilyen „fenyegető árnyék” jelenne meg a játékok felett.

Az elnök álláspontját korábban Li Hi Beom, a szervezőbizottság vezetője is megerősítette. A sportvezető szerint az olimpiát „tökéletes biztonságban” tudják majd megrendezni, és megismételte azt is, hogy nincs B-tervük.

Bach a közelmúltban levelet küldött a nemzeti olimpiai bizottságoknak – közte a magyarnak (MOB) is –, amelyben jelezte, hogy a pjongcsangi téli olimpia „a béke és barátság jegyében változatlanul és az eredeti terveknek megfelelően” kerül megrendezésre.

Észak-Korea, amely hónapok óta nukleáris és rakétakísérleteket végez, szeptember 3-án jelentette be, hogy sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát.

A téli olimpia 2018. február 9-én kezdődik az északi határtól mindössze 100 kilométerre fekvő dél-koreai Pjongcsangban.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35