Sí: kivilágított pálya is várja a sízőket az eplényi síarénában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 11:55
Hét pályán, több mint hat kilométeren lehet síelni az eplényi síarénában, ebből négy kilométeren kivilágított pályán hódolhatnak szenvedélyüknek az esti síelők – tájékoztatta kedden az MTI-t az Intersport Síaréna Kft. ügyvezetője.

Ebele Bálint elmondta, a hideg időjárásnak köszönhetően összesen 118 ezer köbméter havat gyártottak az arénában, amely 33 napja folyamatos nyitva tartással várja a sportolni vágyókat.

Üzemel a négyüléses, mind a három csákányos lift, valamint az oktatóliftek. A felvonók teljes kapacitása 7350 fő óránként.

Hozzátette: várja a sízőket az új épületbe költözött és teljesen megújult síkölcsönző, a régi kölcsönző helyén kialakított sportboltban pedig a síeléshez szükséges kiegészítőket lehet megvásárolni, működik a síiskola, közlekednek a síbuszok.

Ebele Bálint közölte, hogy szerdai és pénteki napokon egészen este 10 óráig lehet sportolni a pályákon.

Aki teheti, látogasson el hétköznap Eplénybe, hiszen ilyenkor kisebb a forgalom a sípályán és a jegyárak is kedvezőbbek, mint hétvégén – fűzte hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik