Alpesi sí: Hirscher nagy hibája után Ligety nyert Adelbodenben

Vágólapra másolva!
2013.01.12. 14:36
A svájci Adelbodenben folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata. A szombati óriás-műlesikló versenyt az amerikai Ted Ligety nyerte két német, Fritz Dopfer és Felix Neureuther előtt.
Az első futamot az összetett világkupában vezető osztrák Marcel Hirscher nyerte 17 századdal Ligety előtt, viszont a harmadik francia Thomas Fanarának már több mint egy másodperces hátránya volt, csakúgy, mint az összetett világkupában második helyen álló norvég Aksel Lund Svindalnak. Amikor Svindal sorra került a második futamban, akkor Dopfer vezetett, honfitársa, az ebben a futamban leggyorsabb Neureuther előtt, akik az első futamban a nyolcadik és a kilencedik időt érték el. A norvég nem tudott az élre állni, s csak az ötödik helyen ért célba, Fanara pedig ki is esett. Ligetynek viszont nagy volt az előnye, s ebből 1.15 másodpercet meg is tudott őrizni, így átvette a vezetést. Hirscher viszont nagyon meg akarta nyerni a versenyt, s remekül is ment, már több mint egy másodperccel vezetett is Ligety előtt, de a végén besokallt, beleakadt egy kapuba, s így végül három másodperces hátránnyal csak a 16. helyen ért célba.
ALPESISÍ-VK, ADELBODEN (SVÁJC)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:28.67
2. Fritz Dopfer (német) +1.15
3. Felix Neureuther (német) +1.24
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 755
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 729
3. Ted Ligety (amerikai) 652
ALPESISÍ-VK, ADELBODEN (SVÁJC)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Ted Ligety (amerikai) 2:28.67
2. Fritz Dopfer (német) +1.15
3. Felix Neureuther (német) +1.24
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 755
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 729
3. Ted Ligety (amerikai) 652



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik