Vancouver 2010: csúszik a síugrás kezdése az északi összetettben

2010.02.25. 20:11
Címkék
A tervek szerint csütörtökön az egyéni nagysáncversenyt rendezik a téli olimpián északi összetettben. A síugrást azonban a rossz időjárás miatt kénytelenek voltak félbeszakítani, s előbb húsz perccel, majd újabb két órával elhalasztották az újrakezdést, amelynek jelenlegi időpontja magyar idő szerint 21 óra.

A síugrás az eredeti terveknek megfelelően helyi idő szerint délelőtt 10 órakor elkezdődött. Nagyjából a mezőny fele már lejött a sáncon, amikor hirtelen megváltoztak a szélviszonyok, s emiatt a zsűri félbeszakította a versenyt.

Előbb 11 órás újrakezdést rendeltek el, majd miután a szél addig sem változott jelentősen, újabb egy órát halasztottak. Ha addigra sem normalizálódik a helyzet, előfordulhat, hogy elnapolják a viadalt.

Előbb 11 órás újrakezdést rendeltek el, majd miután a szél addig sem változott jelentősen, újabb egy órát halasztottak. Ha addigra sem normalizálódik a helyzet, előfordulhat, hogy elnapolják a viadalt.

Legfrissebb hírek

Továbbra is Magyar Zoltán a Magyar Tornaszövetség elnöke

Torna
15 perce

Utolsóként Horváth Imola került ki a női hokiválogatott keretéből

Jégkorong
30 perce

DAC–Slovan: a szlovák szövetség „csak” pénzbüntetéssel sújtotta a pozsonyi klubot

Minden más foci
47 perce

Piros Zsombor elődöntős a madridi challenger-tenisztornán

Tenisz
1 órája

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Hosszú kihagyás várhat Keszthelyi Ritára

Vízilabda
1 órája

Billie Jean King-kupa: győzelemmel kezdtek a mieink a rájátszásban

Tenisz
1 órája

Motiváltan futott, győzelem és pályacsúcs lett belőle

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik