Sí: a nemzetközi szövetség tiltakozik Tomba kritikája ellen

MTI MTIMTI MTI
2009.12.16. 16:01
Címkék
A Nemzetközi Síszövetség (FIS) tiltakozását fejezte ki, és visszautasította Alberto Tombának, az olaszok legendás síelőjének kritikáját, amely szerint azért sérülnek meg sorozatban a legjobbak, mert túl sűrű a szezon programja.

„A naptáron az elmúlt években már lazítottunk, de így sajnos több nemzeti szövetség elvesztette a versenyét. A rendező országok nem szívesen válnak meg a viadalaiktól, az ő érdekeiket is figyelembe kell vennünk. Elhihetik, nem könnyű a versenynaptár összeállítása" – mondta szerdán Günter Hujara, a FIS versenyigazgatója.

A 43. születésnapját szombaton ünneplő Tomba egy interjúban azt mondta, hogy a sportolók helyében ő fellázadna, ahogyan annak idején ezt ő meg is tette. A háromszoros olimpiai bajnok ugyanakkor hozzátette, hogy minden versenyző hatalmas nyomás alatt van a nemzetközi szövetség és a szponzorok részéről.

A FIS múlt pénteken jelentette be, hogy egyeztetésre hívja az alpesi sízőket és az edzőket annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást az utóbbi hónapok világkupaversenyein sorozatossá váló súlyos balesetek elkerülésére. A nemzetközi szövetség mindeközben a ruházatra vonatkozó előírások változtatásának lehetőségét is megvizsgálja.

Az idei világkuparajt óta 21 síelő szenvedett kisebb-nagyobb sérülést, így John Kucera, a kanadai lesikló világbajnok, valamint a műlesiklásban vk-győztes francia Jean-Baptiste Grange, és a korábban összetettben vk-aranyérmes osztrák Nicole Hosp is egy verseny közbeni bukás miatt kénytelen kihagyni a februári vancouveri téli olimpiát.

Legfrissebb hírek

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
5 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
26 perce

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
28 perce

Billie Jean King Kupa: vereséggel kezdtek a magyarok Oeirasban

Tenisz
46 perce

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
1 órája

Bebiztosíthatja a négyes döntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Távozik az Újpest jégkorongcsapatának két edzője

Jégkorong
1 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik