Alpesi sí Vk, Wengen: Bode Miller volt a leggyorsabb lesiklásban

Vágólapra másolva!
2008.01.13. 18:09
Az amerikai Bode Miller nyerte a svájci Wengenben lebonyolított alpesisí Világkupa lesiklás számát vasárnap, megelőzve a hazai kedvenc Didier Cuche-t és a kanadai Osborne-Paradist.
Bode Millernek fekszik a wengeni pálya
Bode Millernek fekszik a wengeni pálya
Bode Millernek fekszik a wengeni pálya
Bode Millernek fekszik a wengeni pálya

A 2005-ben összetett Világkupa-első, négyszeres világbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes Bode Millernek ez volt pályafutása 27. futamgyőzelme a Vk-ban, lesiklásban hatodszor tudott versenyt nyerni.

Ez volt a 2007–2008-as idény 20. futama, Bode Miller másodszor állhatott a dobogó tetején. Legutóbb december 29-én az olaszországi Bormióban diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy a 30 éves amerikai mostanában elsősorban lesiklásban jeleskedik, hiszen tavaly is ő győzött itt, Wengenben, és az évadbeli két elsőségét egyaránt a leggyorsabb alpesisí-számban szerezte.

Hogy mennyire értékes volt Bode Miller mai győzelme, azt a pontversenyek állása is mutatja.

A New Hampshire-i születésű klasszis a szakági sorrendben feljött a második helyre, vezet a Wengenben a második helyen záró svájci Didier Cuche. Ezen a futamon veszítette el az első helyet az idényt parádésan kezdő Michael Walchhofer, aki ezúttal negyedik lett, és ezzel visszacsúszott a harmadik pozícióba.

Az összetett Világkupában Miller hirtelen a második helyen találta magát Benjamin Raich mögött. Itt Daniel Albrecht a nap vesztese, aki két helyet csúszott vissza a rangsorban (lásd táblázatainkat).

Bode Millert megelőzően csak a legjobb lesikló-specialistáknak sikerült két évben egymás után nyerniük a klasszikus Lauberhorn pályán, Wengenben. Ilyen volt Franz Klammer, Kristian Ghedina, Marc Girardelli és Stephan Eberharter.

ALPESI SÍ, VILÁGKUPA, FÉRFIAK

WENGEN (SVÁJC), LESIKLÁS, VÉGEREDMÉNY, ÉLCSOPORT:
1. Bode Miller amerikai 2:30,40
2. Didier Cuche svájci 2:31,05
3. Manuel Osborne-Paradis kanadai 2:31,73
4. Michael Walchhofer osztrák 2:31,77
5. Andreas Buder osztrák 2:32,16
6. Andrej Jerman szlovén 2:32,26
…9. Hermann Maier osztrák 2:32,57
…17. Didier Defago svájci 2:33,09
…27. Daniel Albrecht svájci 2:33,74
A SZAKÁGI PONTVERSENY ÁLLÁSA 5 FUTAM UTÁN:
A SZAKÁGI PONTVERSENY ÁLLÁSA 5 FUTAM UTÁN:
1. Didier Cuche svájci 284
2. Bode Miller amerikai 283
3. Michael Walchhofer osztrák 280 pont
4. Andreas Buder osztrák 211
5. Jan Hudec kanadai 174
...
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA-PONTVERSENY ÁLLÁSA 20 FUTAM UTÁN:
1. Benjamin Raich osztrák 690 pont
2. Bode Miller amerikai 611
3. Didier Cuche svájci 605
4. Daniel Albrecht svájci 566
5. Jean-Baptiste Grange francia 456
...
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik