Síugrás: Funaki mázlija

K. J.K. J.
2005.02.05. 21:33
Címkék
Bár az összetett pontverseny első tíz helyezettje közül heten - így például a Vk-éllovas Janne Ahonen, valamint Adam Malysz és Jakub Janda - nem utaztak el Japánba, nélkülük is érdekesen alakult a Szapporóban szombaton megrendezett verseny.
Még úgy is, hogy a mostoha időjárási körülmények miatt (havazás, szél) törölni kellett a második sorozatot.
A győzelmet végül Funaki Kazujosi, a házigazdák egyik nagy kedvence nyerte meg - no de hogyan?! Retteneteset, szinte értékelhetetlent ugrott, ám a zsűri úgy gondolta, hogy ő, illetve másik két versenyző a túlságosan "behavasodott" nyomvonal miatt tehet még egy kísérletet, csak hogy fair legyen a küzdelem. Funaki élt is a lehetőséggel, másodjára 135 métert ugrott, és bár fél méterrel elmaradt Thomas Morgenstern eredményétől, a rá jellemző csodálatos repülési stílussal az első helyig hatolt, 0.1 ponttal megelőzve az ifjú osztrákot. Funaki pályafutása 15. győzelmét aratta a Világkupában - 1999 óta viszont az elsőt.

Világkupa-verseny
Szapporó. Nagysánc: 1. Funaki Kazujosi (japán) 144 pont (135 méter), 2. Morgenstern (osztrák) 143.9 (135.5), 3. Ljökelsöj (norvég) 139.1 (132), 4. Höllwarth (osztrák) 136.7 (131.5), 5. Bystöl (norvég) 128.1 (127) és Jussilainen (finn) 128.1 (127)
A Világkupa élcsoportja (20 verseny után): 1. Janne Ahonen (finn) 1526 pont, 2. Malysz (lengyel) 994, 3. Höllwarth 986, 4. Janda (cseh) 979, 5. Ljökelsöj 978, 6. Morgenstern 858
Következik: vasárnap ismét Szapporóban rendeznek Világkupa-versenyt
Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot, s nyolcaddöntős!

Foci vb 2026
42 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
43 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
2 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik