Ahonen: hétből hat

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2004.12.18. 20:59
Címkék
Mondhatni, csak a szokásos: Janne Ahonen ismét maga mögé utasította a mezőnyt, és engelbergi sikerével hatra növelte idénybeli diadalai számát - hét versenyből. A Világkupa finn címvédője negyedszer végzett az élen a svájci Vk-viadalon, ezt megelőzően 1993-ban, 1999-ben és 2002-ben lett első.
Hogy Ahonen őrzi a csúcsformáját, az már az első sorozatban kiderült, hiszen 141 méterrel új sáncrekordot állított fel, jóllehet így is csak a második helyen várhatta a folytatást. Az első helyen Jakub Janda, az idény egyik üde színfoltja állt, aki előtt - akárcsak az elmúlt szombaton Harrachovban - kiváló esély nyílt arra, hogy Világkupa-győzelmet szállítson Csehországnak (tíz év után az elsőt…), ám a második kísérlete nem volt elég "ütős", és visszacsúszott a harmadik helyre.Ahonen előtt így is kalapot emelhetnek a többiek, hiszen az eddig megszerezhető 700 Vk-pontból 680-at begyűjtött, előnye pedig tetemes az összetett pontversenyben.A világkupa 7. versenye, Engelberg
NAGYSÁNC (K120): 1. Janne Ahonen (finn) 279.3 pont (141 méter, 137.5), 2. Morgenstern (osztrák) 278.2 (136.5, 137.5), 3. Janda (cseh) 277.8 (139, 134.5), 4. Höllwarth (osztrák) 277.3 (136.5, 137), 5. Widhölzl (osztrák) 272 (136, 134), 6. M. Hautamäki (finn) 267.7 (137, 132)
A Vk élcsoportja (7 verseny után): 1. Janne Ahonen 680 pont, 2. Janda 368, 3. Höllwarth 337, 4. Ljökelsöj (norvég) 329, 5. Morgenstern 319, 6. Widhölzl 297
Következik: vasárnap ismét Engelbergben rendeznek Világkupa-versenyt
Legfrissebb hírek

női kélzi BL: Sola HK (norvég)–FTC

Kézilabda
1 perce

NB II: rangadók sora a 17. fordulóban – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
1 perce

NB II: Budafoki MTE–Bp. Honvéd

Labdarúgó NB II
1 perce

Szalai Attila megsérült, bízik a nagyon gyors visszatérésben

Légiósok
1 perce

NB II: HR-Rent Kozármisleny–Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
4 perce

NB II: Mezőkövesd Zsóry–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
8 perce

A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

Téli olimpia 2026
9 perce

Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

Téli olimpia 2026
15 perce
Ezek is érdekelhetik