Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Szép jubileum lesz: közelít 400. NB I-es mérkőzéséhez Szabó János, aki az eddigi 396 bajnokija közül jó néhányat Debrecenben, a DVSC vendégeként játszott. Áprilisban már 16 esztendeje lesz, hogy először futballozott a Loki otthonában, sikerben és kudarcban egyaránt volt része, ám amikor arra kértük, nevezze meg a számára leginkább emlékezetes 90 percet, gondolkodás nélkül egy döntetlent említett.

„Egyértelműen a hat évvel ezelőtti, a bajnokság utolsó fordulójában a Nagyerdei Stadionban lejátszott meccs a legemlékezetesebb – mondta lapunknak a paksiak hatszoros válogatott védője. – Nem voltunk könnyű helyzetben, de tudtuk, ha pontot szerzünk, biztosan benn maradunk, ugyanakkor a DVSC-nek nyernie kellett a megkapaszkodáshoz, s ha sikerrel jár, mi esünk ki. Feszült hangulatban zajlott a mérkőzés, ám a hazaiaknál jobban álltunk bele, Könyves Norbert fejesével viszonylag hamar megszereztük a vezetést, és volt lehetőségünk lezárni a párharcot. Nagyjából negyedórával a vége előtt a menteni akaró Szélpál Norbert öngóljával egy egy lett az eredmény, aztán a hosszabbításban megállt bennünk az ütő, amikor egy átlövés után a lécről a gólvonalunkra pattant a labda: ki tudja, miként alakul a Paks sorsa, ha akkor az ellenfelünk betalál? Amúgy az első debreceni mérkőzésemet még az Oláh Gábor utcában játszottuk, a közönség skandálta a kétszer is betaláló Adamo Coulibaly nevét, de ennél jóval kellemesebb emlék az a mérkőzés, amely az öt nullás győzelmünket hozta az előző idényben. Az nagyon sima meccs volt, a szombati egész biztosan nem lesz az!”
A DVSC 20 forduló alatt csak egy ponttal gyűjtött kevesebbet a Paksnál, negyedik a táblázaton, vagyis az esetleges hazai siker helycserét eredményezne. Az, mondjuk, legalábbis érdekes, hogy a hajdúsági együttes azonos mérkőzésszámnál több pontot gyűjtött idegenben (19), mint hazai környezetben (16), és bizony, a Nagyerdei Stadion ősszel egyáltalán nem számított bevehetetlen erődnek, miután a Nyíregyháza Spartacus (2–1), a Ferencváros (3–0), a Puskás Akadémia (1–0) és a Kisvárda Master Good (1–0) is nyerni tudott vendégként.
„A Debrecen jól indította a tavaszt, hiszen kétgólos hátrányból fordított a Diósgyőr ellen, majd az ETO vendégeként sem kapott ki, sőt, úgy játszott kettő kettes döntetlent, hogy két góllal is vezetett – mondta még Szabó János. – Nem értek egyet azokkal, akik szerint a DVSC felülteljesít, az nem lehet véletlen, ha ennyi fordulón keresztül ott van egy csapat az élmezőnyben! Száz százalékon kell pörögnünk, végig fegyelmezett futballra lesz szükség, és ha ez összejön, lesz esély a bravúrra. Mert a győzelem egyértelműen az lenne…”
LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Február 6., péntek
Kisvárda Master Good–Kolorcity Kazincbarcika SC 1–0
Február 7., szombat
12.45: Diósgyőri VTK–ETO FC (Tv: M4 Sport+)
14.45: Debreceni VSC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Ferencvárosi TC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Február 8., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.15: Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. ETO FC | 20 | 11 | 6 | 3 | 41–20 | +21 | 39 |
| 2. Ferencvárosi TC | 20 | 11 | 4 | 5 | 37–21 | +16 | 37 |
| 3. Paksi FC | 20 | 10 | 6 | 4 | 41–28 | +13 | 36 |
| 4. Debreceni VSC | 20 | 10 | 5 | 5 | 31–25 | +6 | 35 |
| 5. Puskás Akadémia | 20 | 9 | 4 | 7 | 26–25 | +1 | 31 |
| 6. Kisvárda | 21 | 9 | 4 | 8 | 26–33 | –7 | 31 |
| 7. Zalaegerszegi TE | 20 | 7 | 6 | 7 | 30–27 | +3 | 27 |
| 8. MTK Budapest | 20 | 7 | 3 | 10 | 37–42 | –5 | 24 |
| 9. Újpest FC | 20 | 6 | 5 | 9 | 28–34 | –6 | 23 |
| 10. Diósgyőri VTK | 20 | 4 | 7 | 9 | 27–34 | –7 | 19 |
| 11. Nyíregyháza Spartacus | 20 | 4 | 6 | 10 | 21–35 | –14 | 18 |
| 12. Kazincbarcika | 21 | 4 | 2 | 15 | 20–41 | –21 | 14 |








