nemzetisport.hu
2013.04.11 19:42 Frissítve: 2015.03.05 02:06

Wozniacki nem parádézott a hímsoviniszta golfklubban - videó

Az idény első Major tornája, a Masters előtt megszokott örömjátékkal melegítettek a résztvevők. A dán teniszező párjának, Rory McIlroynak segített, és még ütött is. Ott, ahol tavaly kapott először tagságit egy (két) hölgy.

Ez bizony a tóban landolt (Forrás: youtube.com/newsone992)

A Giorgia állambeli Augusta National Golf Clubban egy kis mókával vezették föl a játékosok a Masters viadalt. A délután egyik különlegessége volt, hogy a verseny egyik esélyesének, Rory McIlroynak a kedvese, Caroline Wozniacki volt a segítője (caddie). A dán szőkeség még egy ütéssel is megpróbálkozott – vajmi kevés sikerrel. Feltehetően nem hagyta győzni kedvesét, ugyanis arra még soha nem volt példa, hogy adott évben ugyanaz nyerje a felvezetőt és magát a Masterst.

Fehér játékosok, fekete caddie-k a „régi szép” időkből (Fotó: Getty Images)

Az 1933-ban létesített augustai pálya érdekessége, hogy 1990-ig nem lehetett színesbőrű tagja a klubnak, ellenben a caddie-k mind feketék voltak. Ahogy az alapító Clifford Roberts fogalmazott annak idején: „Amíg én élek, addig ezen a pályán a játékosok fehérek, a caddie-k pedig feketék lesznek." 1997-ben, húsz évvel Roberts halála után aztán nagyot fordult az általa teremtett világ: Tiger Woods egy fehér caddie segítségével nyerte meg első Masters-trófeáját.

A hölgyek pedig még kegyetlenebb bánásmódban részesültek: 2012-ig nem volt hölgy tagja a klubnak. Akkor augusztus 20-án viszont két nagy formátumú nő is megkapta a tagsági kártyát: az egyikük a korábbi külügyminiszter, Condoleezza Rice, a másikuk pedig egy ismert dél-karolinai üzletasszony és filantróp, Darla Moore volt.

Darla Moore és Condoleezza Rice, a két kiváltságos (Fotó: abcnews.go.com)

Ehhez képest, az, hogy most Caroline Wozniacki csak úgy bohóckodhatott, már-már végleg egy szekrény alsó fiókjába száműzi az egykori alapító okiratot.

2021.03.14 23:27:20

Sportszelep nemzetisport.hu

A korábbi válogatott kézilabdázó az Instagramon tett közzé közös fotót.

2020.12.28 21:55:06

Sportszelep B. L.

Hulk volt feleségének az unokahúgát vette el • Szexi német futó hívta ki Hummelst • Hamilton exe 42 évesen is bomba formában.

2020.10.06 18:02:11

Sportszelep K. D.

Alica Schmidt a német válogatott ikonját hívta kis egy futóversenyre.

2020.09.20 17:50:56

Sportszelep nemzetisport.hu

Donny van de Beek és Estelle Bergkamp több mint egy éve alkot egy párt.

2020.09.11 13:12:20

Sportszelep nemzetisport.hu

Újabb fotósorozattal bizonyította, hogy jól érzi magát a kamerák előtt.