„Ez teljességgel hihetetlen!” – Shaun Murphy a sznúker Masters megnyerése után

R. P.R. P.
2025.01.20. 14:39
Shaun Murphy 42 évesen is nagy formában (Fotó: Getty Images)
Shaun Murphy győzelmével ért véget a sznúker Masters a londoni Alexandra Palace-ban. A 2005-ben világbajnok angol a döntőben a regnáló világbajnokot, a szintén angol Kyren Wilsont győzte le 10:7-re.


A már 42 éves Murphy kiemelkedően játszott, szórta a magas brékeket, lökött 134-et, 126-ot, 116-ot és 100-at is, de ezeken kívül is elért még hosszú pontsorozatokat. Wilson sem játszott rosszul, de hiába zárkózott fel 8:4-ről 8:7-re, Murphy megnyerte a következő két frémet, és ezzel a mérkőzést is.

Murphy másodszor szerezte meg a Paul Hunter-trófeát, és ez volt a negyedik Triple Crown-sikere (1x világbajnokság, 1x Egyesült Királyság bajnoksága, 2x Masters). Mostani sikeréért 350 ezer fonttal is jutalmazták (171 millió forint), ekkora összeget egyetlen korábbi tornagyőzelméért sem kapott.

„Ez teljességgel hihetetlen – mondta Murphy a döntő után. – Simán azt gondoltam, hogy már elmúltak azok a napok, amikor versenyben lehetek egy Triple Crown-diadalért. Akadt egy-két csúnya vereség, már azt hittem, hogy démonjaim vannak. A 2015-ös vb-döntő elvesztése eléggé megviselt, és ugyanígy a 2021-es vb-finálé kudarca is.”

„Egy ideje már Peter Ebdonnal dolgozok (a 2002-es világbajnok – a szerk.), és ez mentett meg attól a negatív spiráltól, amibe belekerültem. Sokat foglalkoztunk a mentális résszel, mindenki tudja, hogy Peter ebben mennyire erős volt. Úgy éreztem, hogy kissé elgyengültem, és ebben egyet is értett. Ezen dolgoztunk, hogy ismét acélosabb, keményebb legyek, hogy semmi esélyt se adjak, és hogy a támadójátékomat játsszam, amikor lehetőség nyílik rá."

„Ez a győzelem feléleszti a reményemet, hogy újra megnyerhetem a világbajnokságot. Bizonyítottam magamnak, hogy tudok még ilyen nagy tornát nyerni, így tehát úgy megyek majd a Crucible-be, hogy tudom, képes vagyok rá!"

SZNÚKER, MASTERS, LONDON
DÖNTŐ
Shaun Murphy (angol)–Kyren Wilson (angol) 10:7

 

 

Legfrissebb hírek

Sznúker: Ronnie O'Sullivan világcsúcsot jelentő breaket lökött Kínában

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:44

2023 után nyert ismét ranglistaversenyt a korábbi vb-döntős

Egyéb egyéni
2026.03.01. 22:58

Még a négyszeres világbajnok elleni meccs kezdete előtt figyelmeztetni kellett Révész Bulcsút

Egyéb egyéni
2026.02.26. 12:37

Révész Bulcsú döntő frémben kapott ki John Higginstől a Welsh Openen

Egyéb egyéni
2026.02.26. 01:19

Révész Bulcsú szenzációs győzelmet aratott a Welsh Openen – videó

Egyéb egyéni
2026.02.24. 17:28

Trump nyerte a világbajnokok csatáját Berlinben

Egyéb egyéni
2026.02.01. 23:02

Kyren Wilson legyőzte az 50 éves John Higginst, és megnyerte a sznúker Masterst

Egyéb egyéni
2026.01.18. 23:46

Révész Bulcsú a harmadik fordulóban búcsúzott a sznúker Shoot Outon

Egyéb egyéni
2025.12.13. 17:26
Ezek is érdekelhetik