Di Canio a saját arcába köpött kirúgása előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.30. 18:00
null
Di Canio elvesztette az öltözőt Sunderlandben - csak idő kérdése volt, meddig húzza a kispadon (Fotó: Action Images)
Exkluzív részleteket közölt Paolo Di Canio, a Sunderland egy héttel ezelőtt menesztett menedzserének végzetesnek bizonyuló, utolsó klubnál töltött óráiról a Sunday People. A hetilap tudomása szerint az olasz menedzser a West Bromwich Albiontól elszenvedett vereséget követően az öltözőben szó szerint sokkolta – azóta már egykori – játékosait.

Az idegenbeli, 3–0-s zakó után az edző és tanítványai bementek az öltözőbe, ahol erős jelleméről és ellentmondást nem tűrő karakteréről is ismert Di Canio ivott egy korty vizet, hátra hajtott fejjel felfelé köpte azt, majd hagyta, hogy a köpet az arcán landoljon.

„Pontosan ezt tettétek velem odakint a pályán!” – üvöltötte a játékosoknak, majd több alkalommal is megismételte, illetve nyomdafestéket nem tűrő szitokáradatot zúdított a döbbenettől megnémult öltözőre.

A hangulat a mérkőzés másnapján sem oldódott, akkor Di Canio azt mondta a futballistáknak, nyugodtan telefonáljanak rá Ellis Short klubelnökre, ha azt szeretnék, hogy távozzon. Az edzést követően ezt többen is megtették, majd nem sokkal később az olaszt felállították a kispadról.

Több játékos szerint Di Canio nem nehezen emészthető reformjaival, szélsőséges módszereivel és szigorával vívta ki igazán az ellenszenvüket, hanem azzal, hogy nem tisztelte, illetve nyilvánosan kritizálta őket. Úgy tűnik, ami az alsóbb angol ligákban hatásos motivációs eszközrendszernek bizonyult, az a sztárokkal teli Premier League-ben nem járható út egy menedzsernek.

Di Canio idén márciusban vette át a Sunderland irányítását, Martin O'Neillt követve a kispadon, és végül a 17. helyre kormányozva benntartotta a gárdát. A 2013–2014-es szezonban mindössze öt fordulón át irányította a „fekete macskákat”.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
6 órája

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00
Ezek is érdekelhetik