Gisele Bündchenen meg sem látszik, hogy két hónapja szült

Vágólapra másolva!
2013.02.14. 16:38
Tom Bradynek, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New England Patriots kiváló irányítójának nem jött össze az újabb (negyedik) bajnoki gyűrű, de a pályán kívül sok oka nem lehet a szomorúságra.

Decemberben megszületett harmadik gyereke, az elképesztő tempóban cseperedő Vivien Lake (a második Gisele Bündchentől), anyagi gondjai pedig nem hogy neki nem lesznek, de még generációkkal előre sem valószínű – tekintve, hogy ketten évente (!) mintegy 17 milliárd forintnyi bevételt tudnak felmutatni – így aztán meg sem kottyan néha egy több mint négymilliárdos kastély. A brazil szupermodellen ráadásul meg sem látszik, hogy két hónapja szült, ismét bombaformában sütteti magát a hawaii napon. Azért egy újabb gyűrűt azért alighanem el tudna még viselni Brady…

Gisele Bündchen a szülés előtt...
Gisele Bündchen a szülés előtt...
...és két hónappal azután (Fotó: TMZ)
...és két hónappal azután (Fotó: TMZ)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik