A norvég másodosztályba sem kellett Hernán Crespo

2012.03.07. 11:32
null
Hello! Mi lesz már azzal a szerződéssel? (Fotó: Action Images)
Címkék
A világ egykori legdrágább játékosát most e-mailekben kínálgatja mindenfelé az ügynöke, de korántsem olyan kapós, mint gondolnák.

Hernán Crespóért 2000-ben még 35 millió fontnak megfelelő összeget fizetett ki a Lazio a Parmának, most pedig ennek század részéért sem tudja elpasszolni az ügynöke. A 64-szeres argentin válogatott (35 gólt lőtt a nemzeti csapatban) megfordult az Interben, a Milanban és a Chelsea-ben is (többek között), most azonban szabadügynökként próbál munkaadót találni magának.

Pontosabban az ügynöke próbálja még valahová elpasszolni a 36 éves egykori gólvágót, aki nyáron majdnem a magyar bajnokhoz igazolt (vagy nem). Úgy tűnik, azóta még lejjebb adtak az igényekből: legutóbb a norvég HamKam (Hamarkameratene) csapatának küldött megkeresést a lelkes ügynök, amiben potom 300.000 eurós (kb. 88 millió Ft) aláíráspénzt jelölt meg. A norvég klub válasza azonban meglepő volt:

„Az ilyen e-maileket rendszerint olvasatlanul szoktam törölni, de most kivételt tettem – mondta Vegard Skogheim, a HamKam edzője az Aftenposten című norvég lapnak. – Most inkább egy remek norvég játékost, Magnus Nysveent szeretnénk szerződtetni, és nem Hernán Crespót."

Ha azt mondjuk, hogy így múlik el a világ dicsősége, akkor talán nem volt túl szigorúak szegény Crespóhoz. Azon viszont elgondolkozhatna, hogy miért fizet egy olyan ügynököt, aki ilyen pedigrével nem tudja őt eladni egy pénzes közel-keleti vagy indiai klubnak. Habár nem régiben még arról szóltak a hírek, hogy Crespo is a szubkontinens új szuperbajnokságába igazol, de ezek szerint addig is kell egy kis extra kereset.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája