Real Madrid: Solari nem volt hajlandó Iscóról beszélni

Vágólapra másolva!
2018.11.30. 18:25
null
Solari és Isco között nem felhőtlen a viszony (Fotó: AFP)
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője, Santiago Solari a Valencia elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón több kérdést is kapott a Roma elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen csupán a lelátón helyet foglaló Iscóról, de a válaszokra hiába vártak az újságírók, az argentin tréner nem beszélt.

 

Santiago Solarit a Valencia elleni bajnoki mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján főképp a mostanában igencsak kevés lehetőséget kapó Iscóról kérdeztek a spanyol újságírók, ám az október végén kinevezett vezetőedző nem akart erről a témáról beszélni.

Lezártnak tekintem az ügyet, nem akarok tudomást szerezni az önök spekulációiról. A csapat huszonnégy játékosból áll, és mindenki dolgozik. Azt teszem, amit jónak gondolok. Mindenki fontos, mi vagyunk a Real Madrid” – válaszolta az argentin tréner, majd elmondta, nem szeretne több olyan kérdésre felelni, amely Isco mellőzésével kapcsolatos.

Santiago Solarinak a Roma ellen 2–0-ra megnyert BL-összecsapás volt a hatodik tétmeccse a Real vezetőedzőjeként. A madridiakkal négy Bajnokok Ligáját nyerő Isco ezen találkozókon egyszer sem volt kezdő, csupán háromszor lépett pályára, s összesen mindössze 78 percet kapott az új edzőtől.

Egy spanyol lap szerint Solari azért mellőzheti Iscót, mert a játékos a múlt héten tiszteletlenül viselkedett vele, továbbá nem megfelelő a 26 éves spanyol középpályás hozzáállása a gyakorlásokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik