La Liga: Messit nem lehetett féken tartani, ötgólos Barca-siker Valenciában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 22:48
null
Lionel Messinek és Luis Suáreznek volt mit ünnepelnie (Fotó: AFP)
Lionel Messi mesterhármasára és két gólpasszára építve az FC Barcelona 5–0-s győzelmet aratott a Levante vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 16. fordulójában.

A Barcelona a mérkőzés előtt nem sokkal arról számolt be a Twitter-csatornáján, hogy Nélson Semedo térdsérülés miatt nem tudja vállalni a játékot, s mivel a portugál poszttársa, Sergi Roberto továbbra sem egészséges, a katalánok jobbhátvéd nélkül maradtak. Ernesto Valverde ezért egy teljesen új formációban, három belső védővel (Gerard Piqué, Clément Lenglet, Thomas Vermaelen) küldte pályára csapatát, a két szélen pedig Ousmane Dembélé és Jordi Alba kapott lehetőséget.

A Barcelonának volt miért visszavágnia a Levanténak, hiszen a legutóbbi idény végén, a 37. fordulóban egy emlékezetes mérkőzésen a valenciai alakulat fosztotta meg Lionel Messiéket attól, hogy veretlenül legyenek bajnokok (5–4). Nagy különbség, hogy az argentin klasszis akkor nem játszott, most azonban igen, és gyakorlatilag egymaga lerendezte Enisz Bardiékat.

A katalánok első gólja előtt a hazaiak Emmanuel Boateng révén szétforgácsolták a lécet, utána azonban már esélyük sem volt a pontszerzésre. A 35. percben Bardi tizenhatoson belüli labdavesztése után Messi előkészítéséből Luis Suárez helyezett elegánsan a jobb felső sarokba (0–1), majd az első félidő végén az argentin is betalált Sergio Busquets indítását követően (0–2).

A második játékrész elején Jordi Alba középre gurított labdáját Messi tűpontosan lőtte a bal alsóba (0–3), aztán Arturo Vidal rúgatott egy gólt az ötszörös aranylabdással egy pazar támadás végén (0–4). Ennél az akciónál nemcsak a gólt szerző és a gólpasszt adó futballistát, hanem a bal szélen védőjét egy köténnyel átjátszó, majd a labdát jobb külsővel középre nyeső Suárezt is illik kiemelni.

Az utolsó negyedórában a hazaiak Erick Cabaco kiállítása miatt tíz emberrel futballoztak, a Barca pedig létszámfölényben is szerzett egy gólt. A 88. percben Gerard Piqué indult meg a Levante kapuja felé, és miután Coutinhón és Messin is keresztül ment a támadás, nagyon higgadt megoldást választva góllal fejezte be az akciót (0–5).

Messi tehát három góllal és két gólpasszal zárta a meccset – akárcsak 2011 szeptemberében az Osasuna ellen (8–0) –, így ebben a bajnoki idényben már 14 találatnál és 10 asszisztnál jár. Az öt európai topligában rajta kívül még senki sem ért el mindkét mutatóban kétjegyű számot.

A sorozatban harmadik bajnoki meccsét is kapott gól nélkül megnyerő Barcelona előnye ismét három pont a tabella élén a Sevilla és az Atlético Madrid előtt.

SPANYOL LA LIGA
16. FORDULÓ

Levante–Barcelona 0–5 (L. Suárez 35., Messi 43., 47., 60., Piqué 88.)

KORÁBBAN
Sevilla–Girona 2–0 (Banega 55. – 11-esből, Sarabia 64.)
Espanyol–Real Betis 1–3 (Sergio García 24., ill. Lo Celso 43., Tello 85., Ó. Duarte 91. – öngól)
Huesca–Villarreal 2–2 (Cucho Hernández 44. – 11-esből, Longo 94., ill. Bacca 63. – 11-esből, Gerard 81.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00: Deportivo Alavés–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)

SZOMBATI EREDMÉNYEK
Eibar–Valencia 1–1 (Charles 56. – 11-esből, ill. Rodrigo 29.)
Real Valladolid–Atlético Madrid 2–3 (Calero 57., Saúl 63. – öngól, ill. Kalinic 26., Griezmann 45+1., 80. – az elsőt 11-esből)
Real Madrid–Rayo Vallecano 1–0 (Benzema 13.)
Getafe–Real Sociedad 1–0 (J. Molina 3.)

PÉNTEKI MÉRKŐZÉS
Celta Vigo–Leganés 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 16 10 4 2 46–19 +27 34
2. Sevilla 16 9 4 3 29–16 +13 31
3. Atlético Madrid 16 8 7 1 24–12 +12 31
4. Real Madrid 16 9 2 5 24–19 +5 29
5. Betis 16 7 4 5 19–18 +1 25
6. Getafe 16 6 6 4 17–12 +5 24
7. Alavés 15 7 3 5 18–17 +1 24
8. Levante 16 6 4 6 27–30 –3 22
9. Celta Vigo 16 5 6 5 28–24 +4 21
10. Girona 16 5 6 5 17–19 –2 21
11. Espanyol 16 6 3 7 18–23 –5 21
12. Valladolid 16 5 5 6 15–18 –3 20
13. Eibar 16 5 5 6 20–24 –4 20
14. Valencia 16 3 10 3 13–13 0 19
15. Real Sociedad 16 5 4 7 18–19 –1 19
16. Leganés 16 4 6 6 15–19 –4 18
17. Villarreal 16 3 6 7 17–21 –4 15
18. Athletic Bilbao 15 2 8 5 15–23 –8 14
19. Rayo Vallecano 16 2 4 10 15–31 –16 10
20. Huesca 16 1 5 10 14–32 –18 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik