La Liga: a Valladolid és az Espanyol is menesztette vezetőedzőjét – hivatalos

2023.04.03. 13:41
null
Már nem Pacheta a Valladolid vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) 27 forduló után 16. helyen álló Real Valladolid hivatalos honlapján számolt be róla, hogy már nem José Rojo Pacheta a csapat vezetőedzője, azok után, hogy a csapat vasárnap 6–0-s vereséget szenvedett a Real Madrid vendégeként.

Mint a klub kitért rá, a csapat célja az élvonalban maradás, de úgy döntött, mással képzeli el a célok elérését.

José Rojo Pacheta 2021 nyarán vette át az akkor másodosztályú Valladolid irányítását, melyet második helyen juttatott vissza az élvonalba, de ott 27 mérkőzés után jelenleg nyolc győzelemmel, négy döntetlennel és 15 vereséggel csak a 16. helyet foglalja el, mindössze egy pontra a kieső helyen álló Almería előtt.

Pacheta összesen 75 mérkőzésen irányította a brazil Ronaldo által tulajdonolt klubot, mellyel mérkőzésenként 1.61 pontot átlagolt.

Nem sokkal ezután az Espanyol is bejelentette, hogy megválik a csapatot az idény kezdete óta irányító Diego Martíneztől. A kék-fehér klub közleménye szerint a vezetőség az elmúlt időszak eredményei miatt döntött a váltás mellett, miután Martínezzel nem látta biztosítottnak az élvonalbeli tagság megőrzését. A barcelonai „papagájok” a hétvégén 2–1-es vereséget szenvedtek a Girona elleni katalán rangadón. Az újabb kudarc hatására az Espanyol a tabella 17. helyén vesztegel, és csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően előzi meg a 18., már kieső helyen álló Almeríát.

Diego Martínez 2022 nyarán vette át az Espanyol irányítását, a katalán csapat kispadján 31 tétmeccsen 1.16 pontot átlagolt.

 


 

SPANYOL LA LIGA
27. FORDULÓ

REAL MADRID–VALLADOLID 6–0 (
Rodrygo 22., Benzema 29., 32., 36., Asensio 73., Vázquez 90+1.)
Girona–Espanyol 2–1(Arnau Martínez 53., Stuani 88. – 11-esből, ill. Braithwaite 74.)
Kiállítva:Reinier(71., a kispadról), ill. Sergi Gómez(84.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 27 23 2 2 53–9 +44 71
2. Real Madrid 27 18 5 4 57–21 +36 59
3. Atlético Madrid 27 16 6 5 43–19 +24 54
4. Real Sociedad 27 14 6 7 35–26 +9 48
5. Betis 27 13 6 8 34–27 +7 45
6. Villarreal 27 13 5 9 34–24 +10 44
7. Athletic Bilbao 27 10 7 10 36–28 +8 37
8. Rayo Vallecano 26 9 9 8 31–30 +1 36
9. Celta Vigo 27 9 8 10 34–37 –3 35
10. Osasuna 27 9 8 10 22–27 –5 35
11. Girona 27 9 7 11 42–42 0 34
12. Mallorca 27 9 6 12 22–27 –5 33
13. Sevilla 27 8 7 12 31–42 –11 31
14. Getafe 27 7 9 11 27–34 –7 30
15. Cádiz 27 6 10 11 21–40 –19 28
16. Valladolid 27 8 4 15 20–44 –24 28
17. Espanyol 27 6 9 12 33–44 –11 27
18. Almeria 27 7 6 14 32–47 –15 27
19. Valencia 26 7 5 14 28–31 –3 26
20. Elche 27 2 7 18 19–55 –36 13

 

 

Legfrissebb hírek

Gyűlölet, nem múló lelki teher, súlyos eltiltás, börtön – mi vár a tragikus ütközés másik szereplőjére?

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 13:56

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54