Barcelona: hatalmas fieszta; Neymar is beugorhat a bulira

P. K.P. K.
2023.05.15. 20:58
null
Így ünnepelték Barcelonában a bajnokcsapatot (Fotó: AFP)
A spanyol sportnapilap, a Marca élőben tudósít az FC Barcelona hétfői bajnoki ünnepléséről – mint ismert, a csapat vasárnap, az Espanyol legyőzésével biztosította be a klub történetének 27., a Lionel Messi 2021-es távozása utáni időszak első bajnoki címét. Egyes források szerint a buliba később a Barca korábbi játékosa, a szabadnapján Barcelonába érkező PSG-támadó, Neymar is bekapcsolódhat.

A Marca tudósításából kiderül, Barcelonában már délután megteltek az utcák, az emberek a La Liga új bajnokát ünneplik. A bajnokcsapatot nyitott tetejű busz viszi körbe a városban, a szurkolók erkélyekről, buszmegállókból vagy éppen motorháztetők és konténerek tetejéről várják a busz érkezését.

Derbigyőzelemmel lett bajnok az FC Barcelona!
FC Barcelona: az Espanyol szurkolói a játékosokra támadtak – videók
Barca: Akarjuk Messit, de nem bármilyen áron – Laporta

A fieszta közben a Barca Tv-nek több játékos is nyilatkozott. Az uruguayi Ronald Araújo azt mondta, sosem volt még része hasonló méretű ünneplésben, míg a Barcelona kapusa, Marc-André ter Stegen a bajnoki címhez vezető utat összegezte.

„Az emberek nagyon izgatottak, hogy láthatnak minket. Eleinte nehéz volt az idény, mert jöttek új igazolások és fiatal játékosok, de végig elég kiegyensúlyozottak voltunk. Nagyon jó ezt az időt most a szurkolóinkkal tölteni, ilyen közel lenni hozzájuk” – fogalmazott a német kapus.

A brazil globo.com katalán értesülésekre hivatkozva arról ír, hogy a Barca korábbi játékosa, a jelenleg sérült Neymar is Barcelonába érkezett – a reptéri érkezéséről videót is közölt a portál. A PSG játékosa a szabadnapját tölti, és csatlakozhat ünneplő extársaihoz.

ÍGY FOGADTÁK A SZURKOLÓK A BAJNOKCSAPATOT

Legfrissebb hírek

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50

Lamine Yamal: Eljön még az én időm, nem sietek sehova

Spanyol labdarúgás
2026.10.28. 11:20

A Real Madrid a kétgólos Mbappé vezérletével megverte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 23:05

„Jelenleg ők a jobbak” – Klopp a Barcának szurkol az el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2026.10.25. 15:45

Újraosztott Aranylabda, 6. rész: Neymar – a trónörökös, aki lemaradt a koronáról

Képes Sport
2026.10.25. 14:39

Neymarral nem tud kikapni a Santos, edzője is dicsérte a balhés sztárt

Minden más foci
2026.10.20. 16:19

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
2026.10.18. 18:50