Simán nyert a Real Madrid, de három játékosa is megsérült – Militao idénye véget is ért

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.09. 16:21
Éder Militao minden bizonnyal súlyos sérülést szenvedett (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 13. fordulójában a Real Madrid 4–0-ra kiütötte az Osasunát, miközben sérülés miatt elveszítette három játékosát is.

Borzasztóan alakult a mérkőzés első harmada a Real Madrid számára, de nem az eredmény szempontjából. Előbb Rodrygo dőlt ki – várhatóan izomsérülést szenvedett –, majd Éder Militao maradt lent a földön egy ártatlan szituációt követően – a klub a mérkőzés után a hivatalos honlapján erősítette meg, hogy a brazil bekk jobb lábában elszakadt az elülső keresztszalag (ACL), s a napokban műtétre is sor kerül majd. Mindezen események inkább az Osasunát zökkentették ki – vagy épp feltüzelték a Realt –, és a királyi gárda meg is szerezte a vezetést a 34. percben, Vinícius Júnior lőtte ki a kapu bal oldalát. Majd a Militao helyett beálló Raul Asencio indította pompásan Jude Bellinghamet, aki így rögtön ziccerbe került, és a kapust átemelve megszerezte klubjában az első gólját az idényben. Közben még Lucas Vázquez is megsérült, aki megpróbált visszatérni, de végül a szünetben Luka Modric váltotta.

A folytatásban sem adtak esélyt a blancók a vendégeknek, és Vinícius mesterhármasig jutott. A brazil támadó előbb Andrij Lunyin (az ukrán kapus az első Real-hálóőr a XXI. században, aki gólpasszt tudott adni a bajnokságban) indítása után került százszázalékos helyzetbe, és Sergio Herrerát kicselezve lőtt az üres kapuba. Pár perccel később pedig Brahim Díaz szerzett labdát a baszkok tizenhatosának vonalánál, majd ziccerben lepasszolta a labdát a 24 éves csatárnak, aki meglőtte csapata negyedik gólját, így a Real Madrid a Barcelona és a Milan elleni hazai vereség után győzött a Santiago Bernabéu Stadionban. 4–0


SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
Real Madrid–Osasuna 4–0 (Vinícius Júnior 34., 61., 69., J. Bellingham 42.)
Később
16.15: Villarreal–Alavés (Tv: Spíler2)
18.30: Espanyol–Valencia (Tv: Spíler2)
21.00: Leganés–Sevilla (Tv: Spíler2)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
14.00: Betis–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
16.15: Mallorca–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Getafe–Girona (Tv: Spíler2)
18.30: Valladolid–Athletic Bilbao 
21.00: Real Sociedad–Barcelona (Tv: Spíler2)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Rayo Vallecano–Las Palmas 1–3 (McKenna 90+2. – öngól, ill. F. Silva 6., A. Hernández 62. – öngól, M. Fuster 66.)

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Barcelona1211140–11+2933
2. Real Madrid1283125–11+1427
3. Atlético Madrid1265119–7+1223
4. Villarreal1163220–19+121
5. Osasuna1363417–20–321
6. Athletic Bilbao1254318–12+619
7. Betis1254312–10+219
8. Mallorca1253410–9+118
9. Rayo Vallecano1244413–13016
10. Celta Vigo1251618–20–216
11. Real Sociedad1243510–10015
12. Girona1243515–17–215
13. Sevilla1243512–17–515
14. Alaves1241714–19–513
15. Las Palmas1333716–23–712
16. Leganes1225512–16–411
17. Getafe121748–10–210
18. Espanyol1231811–22–1110
19. Valladolid122289–24–158
20. Valencia111468–17–97

 

 

Legfrissebb hírek

Egy helyzetét kihasználta a Betis, és ez elég volt az Alavés legyőzéséhez

Spanyol labdarúgás
15 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
17 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.21. 15:51

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05
Ezek is érdekelhetik