Hiú ábránd – Szeli Mátyás jegyzete

A Barcelona sajátságos klubmodellje miatt több mint negyven éve a tagok szavazzák meg, ki vezesse a világ egyik legnagyobb egyesületét – a socióknak hamarosan ismét dönteniük kell. Bárki is legyen a befutó, egyszerre áll izgalmas és hatalmas kihívást jelentő feladat előtt, kissé nyersebben: neki kell eltakarítania az előző brigád szemetét.

Ezekben a hetekben a jelöltek nyilvános megszólalásokban próbálják maguk mellé állítani a szavazókat, egyikük, Toni Freixa például a minap egy kérdésre válaszolva azt fejtegette, Kylian Mbappé és Erling Haaland is érkezhet, miközben Lionel Messit a Barcánál tartaná. Bár egy ekkora klub esetében természetes, hogy a legnevesebb játékosokkal boronálják össze, az efféle ígérgetés az előző vezérkarra volt jellemző, és láthatjuk, hová vezetett az elhibázott átigazolási politikája. A csapat helyzetét tekintve e játékosok érkezése inkább tűnik ábrándozásnak, mintsem megalapozott ígéretnek.

A Barcelona tartozása ugyanis meghaladja az egymilliárd eurót, s bár ezt nem holnap vagy holnapután kell visszafizetni, jelentősen korlátozza a döntéshozók mozgásterét. A mostani keretben még mindig sok a magas fizetésű, kiöregedőben lévő játékos és százmillió felett vásárolt, mára jelentősen értékcsökkent „áru”. Tavaly a veteránokat ingyen vagy csak fillérekért sikerült elpasszolni, Nélson Semedo mellett még Arthurért érkezett jelentősebb összeg a Juventustól, de az inkább könyveléstechnikai trükk volt, mintsem jó üzlet, hiszen a hat évvel idősebb, inkább epizodistaként szereplő Miralem Pjanic nem sokkal kevesebbért érkezett a torinóiaktól. Hacsak a vezérkar nem akarja elpasszolni a csapat túlnyomó részét, a Barcának még a Mbappénál és Haalandnál jóval szerényebb vételárú és fizetési igényű játékosok szerződtetését is meg kell gondolnia. Emellett a páros kapcsán nincs tudomásunk arról, hogy gyerekkoruk óta Barcelonába vágynának, és vélhetően válogathatnak is majd kérőik között, nem vagyunk meggyőződve arról, hogy nekik a jelenlegi Barca jelenti a legvonzóbb állomást.

Persze kampányidőszak van, ehhez hozzátartoznak az ígéretek, de nem baj, ha a jelöltek a realitás talaján maradnak, és inkább a pénzügyek rendezésére koncentrálnak, ez majd a jövőben magában hordozza a sztárok érkezését. De így megy ez, a nagy nevek bedobása adott esetben izgalmasabb, mint a spórolás hangsúlyozása. A most is ringbe szálló Joan Laporta például 2003-ban David Beckham megszerzésével (is) kampányolt, aki aztán a nagy rivális Real Madridot választotta, a Barcelonának végül meg kellett elégednie Ronaldinhóval.

Hasonló „cserével” most is sokan megelégednének. Igaz, sok esély nincs rá.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!