Labdarúgás: Fernando Torres bejelentette, visszavonul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.21. 07:50
null
Fernando Torres 2018-ban (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Fernando Torres, az Atlético Madrid, a Liverpool és a Chelsea 35 esztendős spanyol ikonja.

Fernando Torres pályafutásátaz Atléticónál kezdte, amelynél több mint 200 mérkőzést játszott le, ezeken összesen 82-szer volt eredményes. A gólzsák ezt követően, 2007-ben Angliába igazolt, négy évig volt a Liverpool, négy évig pedig a Chelsea játékosa. Később Torres megfordult a Milannál, majd rövid időre visszatért az Atléticóhoz, végül pedig tett egy kitérőt Japánba.

Fernando Torres karrierjének legszebb góljai, cselei

Torres a klubjaiban összesen 252 gólt szerzett, nyert többek között Bajnokok Ligáját és kétszer Európa-ligát, míg a spanyol válogatottal – melyben 110 alkalommal lépett pályára, s 38-szor volt eredményes – 2008-ban és 2012-ben megnyerte az Európa-bajnokságot, 2010-ben pedig világbajnoki címet ünnepelhetett. A 2008-as Eb döntőjében Fernando Torres nevéhez fűződik az egyetlen, mindent eldöntő találat. A La Ligában kétszer is volt gólkirály.

A csatár péntek reggel a közösségi oldalán jelentette be, hogy befejezi a profi pályafutását.



Legfrissebb hírek

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
17 órája

„Életem egyik legrosszabb napja ez” – de Nico Williams nem adja fel

Foci vb 2026
2026.06.28. 12:37

Nemcsak kezelt, kacsintott is: így üdvözölte a spanyol királyt Pau Cubarsí – fotó

Foci vb 2026
2026.06.27. 17:50

Amerika pite: a világ legjobb játékosa és az aranylabdás is Franciaországnál – vb-kibeszélő, 16. nap

Foci vb 2026
2026.06.27. 08:34

„Nem én döntöttem így, ő akart lejönni” – Muslera lecseréléséről Bielsa

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:59

Spanyolország hozta a kötelezőt a fejben teljesen széteső Uruguay ellen, s megnyerte csoportját

Foci vb 2026
2026.06.27. 04:00

Videó: Muslera újabb hibája után győztek a spanyolok

Foci vb 2026
2026.06.27. 02:57

Yamal, Oyarzabal, Baena hármassal rohamoznak a spanyolok Uruguay ellen – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:57
Ezek is érdekelhetik