La Liga: óriási bundabotrány a spanyoloknál, többen rács mögött

Vágólapra másolva!
2019.05.28. 13:47
null
Raúl Bravo (jobbra) kétszer bajnokságot, egyszer BL-t nyert a Reallal (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol lapértesülések szerint kedd délelőtt a spanyol élvonalban és másodosztályban szereplő egykori és jelenlegi labdarúgókat, klubvezetőket, klubalkalmazottakat vettek őrizetbe a spanyol rendőrök fogadási csalás miatt. A letartóztatottak közül a legismertebb korábbi futballista a 14-szeres spanyol válogatott védő, Raúl Bravo, aki hat éven át szerepelt a Real Madridnál, majd hosszú ideig volt a görög Olympiakosz játékosa is. Az őrizetbe vételről szóló híreket a spanyol rendőrség nem cáfolta, s a vizsgálatok tényét megerősítette. 

 

Óriási bundabotrány robbant ki kedden délelőtt Spanyolországban, amelynek kapcsán a spanyol rendőrség egyes források szerint 4, mások szerint 7, megint más források szerint 11 embert vett őrizetbe.

Az őrizetbe vettek személyéről és számáról ugyan nincs hiteles rendőrségi tájékoztatás, ám abban az ügyről beszámoló spanyol lapok egyetértenek – s az MTI is így számol be a spanyol EFE hírügynökségre hivatkozva –, hogy közöttük van a Real Madrid két korábbi játékosa, Raúl Bravo és Borja Fernández, valamint – az El País szerint – az élvonaltól az idény végén búcsúzó Huesca elnöke, Agustín Lasosa, és a klub orvosi csapatának vezetője, Juan Carlos Galindo is élvezi a rendőrség vendégszeretetét.

Az El Periódico szerint az őrizetbe vettek között van a visszavonulását a Real Valladolidtól idén májusban megejtő, 38 éves, korábbi sokszoros utánpótlás-válogatott játékos, Borja Fernández. Az ő személye azért is külön érdekes, mert – szintén az EP! című lap szerint – az ügyet kirobbantó Antenna3 tv-csatorna Espejo Publicó című műsora szerint éppen az ő utolsó bajnokija, a Valladolid–Valencia mérkőzés az egyik a sok közül, amit a banda befolyásolhatott, s amivel kapcsolatban vizsgálódnak.

A Marca terjedelmes beszámolójában próbálja meg egyesével összeszedni, hogy az eddig letartóztatottakról mit lehet tudni, illetve mi lehet a szerepük.

A lap szerint Raúl Bravo lehet a központi figura az egész ügy mögött, ám a pontos szerepe egyelőre nem ismert. Ugyanakkor Borja Fernández legalábbis meglepődött, amikor kedd délelőtt rendőrök jelentek meg otthonában, s letartóztatták. A korábbi védekező középpályás ugyanis a Valladolid elnökével, a brazil Ronaldóval találkozott volna, hogy megvitassák, milyen szerepe lesz a jövőben a klubnál. A Marca úgy tudja, Fernández egyelőre nem kért ügyvédet.

A lap szerint kihallgatják Carlos Arandát – egykori Real-ifit, kétszeres BL-győztes csatárt – is, aki nyolc élvonalbeli csapatban fordult meg hosszú pályafutása során, valamint Ínigo Lópezt, aki az Alcorcón védőjeként szerzett magának hírnevet, miután tagja volt a királyi gárdát 2010-ben a Spanyol Kupából kiejtő csapatnak.

A fentebb említett El Periódico szerint az elmúlt három bajnoki idényből három bajnoki mérkőzés kapcsán jött szóba a bundázás, illetve a mérkőzés befolyásolásának lehetősége: a már említett Valladolid–Valencia élvonalbeli meccs mellett a másodosztályból a 2017–2018-as idényből az Huesca–Gimnastic de Tarragona találkozó is gyanús, valamint egy meg nem nevezett harmadosztályú bajnoki is.

Az EP kiemeli, hogy az egy nappal és egy évvel ezelőtt a Segunda División utolsó előtti fordulójában lejátszott Huesca–Gimnastic (0–1) mérkőzésre két, nemzetközileg is ismert online fogadóirodánál emelkedett meg gyanúsan nagy mértékben az Ukrajnából és Kínából érkezett fogadások száma, s egyik országból sem különösen jellemző, hogy a spanyol másodosztály tét nélküli mérkőzéseire ömlenének a tétek.

A második vonalból tavaly másodikként feljutott Huesca – miután bebiztosította élvonalbeli szereplését – kikapott az utolsó két fordulóban, idén viszont sereghajtóként búcsúzott az első osztálytól.

A lap szerint az ügyben további letartóztatások várhatóak, minden valószínűség szerint az északnyugat-spanyolországi Galicia tartományban.

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00

Férfi vízi Eb: őrült meccsen győztek a szerbek a spanyolok ellen

Vízilabda
2026.01.12. 22:21

Török bundabotrány: több mint 200 személyt hallgat meg a szövetség fegyelmi bizottsága

Minden más foci
2026.01.07. 17:53
Ezek is érdekelhetik