Atlético Madrid: Diego Simeone 2018 után is maradna

2016.12.23. 15:14
Diego Simeone, az Atlético Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerződése lejárta, azaz 2018 után is maradna a klubnál.

„Edzőként nagyon nehéz lenne jobbat találni az Atléticónál, hiszen itt jól érzem magam, szeretnek, ráadásul szép jövő is áll a csapat előtt. Ha a vezetés azt szeretné, hogy maradjak 2018 után is, akkor nem lesz okom nemet mondani” – nyilatkozott az argentin tréner a Marcának.

Simeone jövőjével kapcsolatban azóta olvashatók, hallhatók találgatások, hogy a korábban 2020-ig szóló megállapodásának időtartamát idén szeptemberben lerövidíttette, így csak 2018 júniusáig köti őt szerződés az Atléticóhoz.

A 46 éves szakember – aki játékosként öt idényt töltött el az együttesnél – 2011-ben lett a fővárosiak vezetőedzője. Az azóta eltelt időszakban bajnoki címig, valamint Spanyol Kupa- és Európa-liga-győzelemig vezette a madridiakat, akik irányításával kétszer a Bajnokok Ligája döntőjéig is eljutottak, ahol azonban mindkétszer alulmaradtak.

Az Atlético a mostani bajnokságban egyelőre várakozáson alul teljesít: 16 forduló után a hatodik, hátránya kilenc pont a listavezető Real Madriddal szemben.

Legfrissebb hírek

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

„A második félidőben mi voltunk a jobb csapat” – Andoni Iraola az Atlético Madrid elleni BL-fordításról

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 08:35

A második félidőben döntött az Atlético a Málaga ellen

Spanyol labdarúgás
2026.08.19. 23:05

Julián Álvarez nélkül készül az Atlético a Málaga ellen, Simeone elmondta az okokat

Spanyol labdarúgás
2026.08.18. 13:32

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
2026.08.15. 12:01

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Bukayo Saka: Gyönyörű ez a történet, remélem, jól végződik Budapesten

Bajnokok Ligája
2026.05.06. 00:02