Real Madrid: Mourinho megtörte a csendet, de sok újat nem mondott

2012.02.12. 14:21
Címkék
José Mourinho, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid vezetőedzője végre reagált a hetek óta tartó találgatásokra, és állítja: továbbra sem tervezi, hogy a Premier League-be távozik Spanyolországból. A portugál szakember arról is beszámolt, hogy véleménye szerint a madridiak esti, Levante elleni bajnokija nehéz falatnak ígérkezik.

Az elmúlt hetekben nem lehetett hallani José Mourinho hangját azzal kapcsolatban, hogy nyáron csakugyan szedi-e a sátorfáját Madridban, és egy angol topcsapat trénere lesz-e, de persze ezt megtették helyette mások.

Mourinho most megtörte a csendet, de nem mondott többet, mint amit tavaly december végén hangoztatott:

„Azt hiszem, már mindenkinek tudnia kéne a válaszomat erre a kérdésre. Nem én voltam, aki beszélni kezdett erről. Azt a névtelent kéne megkérdezni, aki felvetette a dolgot, nekem ehhez nincs több hozzászólnivalóm″ – mondta Mourinho.

A portugál szakember kitért a vasárnap esti, Levante elleni mérkőzésre is: „Nagyon nehéz meccs lesz, hiszen az első fordulóban kikaptunk tőlük, jelenleg pedig a tabella negyedik helyén állnak. Kiválóan tudnak nyomást gyakorolni az ellenfélre, és nagyon veszélyesek az ellentámadásaik.″

A mérkőzés 21.30-kor veszi kezdetét, és ha nyer a Real, akkor tízpontosra növelheti az előnyét a Barcelonával szemben.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka két századdal maradt el az országos csúcstól

Atlétika
11 perce

Irán, jegyárak, vízumok – Infantino nem úszta meg a kényes kérdéseket a foci-vb nyitó sajtóeseményén

Foci vb 2026
21 perce

„Habemus Papam” – José Bordalás marad a Getafe edzője

Spanyol labdarúgás
33 perce

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
45 perce

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
1 órája

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
1 órája

Yamal, Doué, Neves – U21-es sztárjátékosok, akikre érdemes lesz figyelni a világbajnokságon

Foci vb 2026
1 órája

Kétszer szakadt félbe Udvardyék meccse, csütörtökön folytatják

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik