Barcelona: Xavi biztos benne, hogy Fabregas a katalánoknál folytatja

2010.06.01. 18:46
Címkék
A Barcelona spanyol válogatott középpályása, Xavi szerint honfitársa, az Arsenalt erősítő Cesc Fabregas a nyáron a katalánokhoz szerződik.
„Két évvel ezelőtt azt mondtam, hogy Fabregas végül a Barcelonában fog játszani, és ez most egyértelműbb, mint valaha” – kezdte nyilatkozatát Xavi. „Ráadásul már ő is világgá kürtölte, hogy a Barcelonához akar szerződni. A napnál is világosabb, hogy nálunk fogja majd folytatni” – tette hozzá a katalánok középpályása. A spanyol klub vezérigazgatója, Joan Oliver is megszólalt Fabregas esetleges érkezésével kapcsolatban. „Hosszú folyamat lesz. A játékos jelenleg egy másik klubbal áll szerződésben. Az, hogy Fabregas mit akar, és hogy mi mit akarunk, az önmagában még kevés, hiszen az Arsenalnak is van beleszólása a témába. Megértjük az angol klubot, hogy nem szándékozik megválni tőle, hiszen nagyon fontos játékos a számukra” – mondta Oliver.
Legfrissebb hírek

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
14 perce

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
39 perce

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
1 órája

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
1 órája

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
2 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
2 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
2 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik