A Barcelona az utolsó pillanatban egyenlített a Valencia ellen

2008.02.28. 00:14
Az utolsó pillanatban Xavi góljával egyenlített hazai pályán a Barcelona labdarúgócsapata a Spanyol Kupa elődöntőjének első mérkőzésén a Valencia ellen. Frank Rijkaard együttese egész meccsen fölényben játszott, de egy kontra végén hátrányba került. A hajrában aztán Xavi találata azt jelentette, hogy a visszavágóra nem hátránnyal utazik a katalán együttes.
Lionel Messi (középen) ezúttal is veszélyesen futballozott
Reuters
Lionel Messi (középen) ezúttal is veszélyesen futballozott
Lionel Messi (középen) ezúttal is veszélyesen futballozott
Reuters
Lionel Messi (középen) ezúttal is veszélyesen futballozott

Rögtön a mérkőzés elején előnyt szerezhetett volna a Barcelona, amikor a hatodik percben Xavi lépett ki Messi passza után, azonban a középpályás a kapujából remekül kimozduló Hildebrandba lőtt. Ezzel azonban nem szabadult fel a vendégek kapuja, hiszen Samuel Eto’o a kipattanó után kapásból próbálkozott, azonban egy védőt talált telibe.

Nem sokkal később megszületett az első találat, amelyet a vendégek szereztek. A gól szépséghibája csupán annyi volt, hogy Joaquín hiába lőtt a hazaiak hálójába, ugyanis a játékvezető les miatt érvénytelenítette azt.

A gránátvörös-kékek a továbbiakban fölényben játszottak, amelynek köszönhetően Henry előbb távolról próbálkozott – ekkor Hildebrand hárított -, majd néhány perccel később ismét a francia klasszis került helyzetbe, de centikkel lemaradt Eto’o bal oldali beadásáról.

A negyvenötödik percben aztán Abidal egy lecsorgó labda után mintegy huszonkét méterről lőtt, és igaz a vendégek kapusáról szögletre pattant a labda, azonban nem sok híja volt, a hazaiak megszerezzék a vezetést.

A fordulás után a Barcelona hatalmas nyomás alá helyezte Ronald Koeman együttesét, és a második játékrész elején egy gyors ellentámadás végén Deco boka passza után Messi került ziccerbe, azonban az argentin kiválóság ezúttal hibázott.

A folytatásban is Frank Rijkaard együttese játszott fölényben sorra dolgozta ki a lehetőségeket, azonban a végjátékba mindig hiba csúszott. Ahogy ez lenni szokott a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és a Valencia szerezte meg a vezetést.

Egy kontra végén Arizmendi kapott remek labdát a tizenhatos jobb oldalán, majd éles szögből középre játszott, ahol David Villa érkezett, és két védő szorításából közelről az üres kapuba belsőzött.

A folytatásban a Barca továbbra sem adta fel sorra dolgozta ki a bekapott gól után a helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye az utolsó pillanatban, hiszen Samuel Eto’o pöccintése után a Hildebrandról kipattanó labdát Xavi lőtte a kapuba, amellyel beállította az 1-1-es végeredményt.

LABDARÚGÁS, SPANYOL KUPA, ELŐDÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Barcelona – Valencia 1-1
G.: Xavi 93. ill. Villa 70.
Legfrissebb hírek

Collina válasza Deschamps panaszára: A mi játékvezetőink világszínvonalúak

Foci vb 2026
2026.07.15. 21:55

Vb 2026: Kane- és Bellingham-metrómegállók Londonban

Foci vb 2026
2026.07.15. 16:38

Nem várt összeomlásról írtak a francia lapok az elődöntős kudarc után

Foci vb 2026
2026.07.15. 09:12

Scaloni: Nem érdekel, hogy fáradtak vagyunk-e, ez világbajnoki elődöntő

Foci vb 2026
2026.07.15. 08:43

De la Fuente: Elérkezett Yamal nagy napja a világbajnokságon

Foci vb 2026
2026.07.14. 10:56

Nem egyszerű beérni a németeket az elődöntőket tekintve

Foci vb 2026
2026.07.13. 12:45

Wimbledon: Zverev véget vetett a brit csodának, ő az első döntős a férfiaknál

Tenisz
2026.07.10. 17:00

Wimbledon: Muchová az első döntős a hölgyeknél

Tenisz
2026.07.09. 17:25