Real Madrid: csaknem 6 millió eurót kaphatnak Cassanóért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.01.11. 17:11
A Real Madrid megközelítőleg ugyanannyit - vagyis 6 millió eurót - kaphat Antonio Cassanóért, mint amennyiért annak idején megvásárolta az olasz labdarúgót.
Erről a Marca című spanyol sportnapilap adott hírt internetes oldalán. Két esztendeje ekkora summáért szerezte meg a támadót a királyi gárda, s jelen állás szerint csaknem veszteség nélkül adhat túl rajta - ha megveszi őt a Sampdoria. Márpedig az itáliai klub az újság tudomása szerint nagyon is hajlik rá, hogy 5,5 milliót adjon érte a Realnak. Cassano, aki még a honfitárs Fabio Capello madridi edzősködése idején lett kegyvesztett (az öltözőben egyszer kis híján még ölre is ment a két talján), alig játszott, végül visszatért Olaszországba.Walter Mazzarri, a Sampdoria vezetőedzője mostanra győződött meg arról teljesen, hogy szüksége van a játékosra, s azt kérte a klubvezetéstől, hogy végleg vásárolják meg a náluk jelenleg kölcsönben lévő Cassanót a spanyoloktól. A Marca úgy tudja, ez ügyben már meg is kezdődtek a tárgyalások a két klub között. Talentino, ahogy Itáliában Cassanót ismerik, nagyon jó idényt tudhat maga mögött. Visszanyerte a fizikai erejét, kiváló a kondíciója, tartósan jó formában futballozik, szerzi a gólokat és remekül érzi magát a Sampnál, amely neki is köszönhetően várhatja a hétvégi fordulót a kilencedik helyről a húszcsapatos élvonalban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik