
Utánpótlás
2004.07.19. 22:27
Három győzelem a németek ellen
A Multi Rocco FC 1986-os korosztályú Budapest-bajnok, valamint a Góliás Róbert-kupában harmadik helyezést elért együttese július elején Németországban járt edzőtáborban.

Utánpótlás
2004.07.19. 22:01
Pergel volt a nap embere
Az Európa-bajnokság negyedik napján két csapatunk szerepelt a negyeddöntőben, felemás sikerrel.

Utánpótlás
2004.07.19. 21:59
Két magyar dzsúdóarany
Két magyar aranyérmet hozott a 19. Atom-kupa, a nemzetközi junior cselgáncsversenyen 16 ország 200 sportolója lépett tatamira.

Utánpótlás
2004.07.18. 23:06
A dobogóig dübörögtek
"A csúcs ez a mai meccs volt, hiszen azokat a szerbeket sikerült felülmúlni, akiktől mind a középdöntőben, mind pedig a csoportmérkőzések során kikaptunk."

Utánpótlás
2004.07.18. 22:51
Világcsúcsok a végére
Egyetlen magyar résztvevője volt vasárnap Grossetóban a 10. junior-világbajnokság utolsó napjának. A diszkoszvetés döntőjében Kürthy Lajos lépett pályára.

Utánpótlás
2004.07.18. 22:05
Továbbra is veretlenek az ifi lányok
Szó szerint ötvenszázalékos teljesítménnyel zárták csapataink az Eb harmadik napját. Miután minden magyar gárda bejutott a legjobb tizenhat közé, vasárnap a nyolcaddöntőben kellett helytállniuk fiataljainknak.

Utánpótlás
2004.07.18. 22:03
Zárásként négy érem
Összesítésben kilenc éremmel térhet majd haza Güttler Károly korosztályos válogatottja.

Utánpótlás
2004.07.17. 23:43
Farkas és Ott is pontszerző
Fantasztikusan futott 3000 méter akadályon Ott Balázs a 10. junior-világbajnokságon Grossetóban, és ezzel cáfolta a tételt, hogy nekünk, magyaroknak és általában a fehér futóknak nincs sok keresnivalójuk az afrikaiak uralta számokban.

Utánpótlás
2004.07.17. 23:12
Búvársport, július 12-18.

Utánpótlás
2004.07.17. 23:11
Birkózás, július 12-18.

Utánpótlás
2004.07.17. 23:07
Minden csapatunk a főtáblán
A nap mérkőzése magyar szempontból az ifjúsági fiúk csehek elleni csapatmeccse volt. Ha nyernek, csoportjukban másodikként végeznek, s már a nyolcaddöntőben tudhatják magukat.

Utánpótlás
2004.07.17. 23:05
Szombatra is jutott ezüst
Egy nappal a verseny vége előtt már mindhárom éremből sikerült szerezni, ez pedig felülmúlja a várakozásokat.

Utánpótlás
2004.07.17. 21:51
A bronzért játszhatunk
Minden csoda három napig tart! Az oroszok eddig öt találkozót nyertek, s a legszorosabb győztes meccsükön 23 pont volt a különbség.

Utánpótlás
2004.07.16. 22:58
Elődöntőben a magyarok
Kijutottak a jövő évi világbajnokságra Tursics Sándor edző tanítványai.

Utánpótlás
2004.07.16. 22:48
Felemás magyar nyitány
Még veretlen a Li Bin, Pergel, Viski összetételű együttes.

Utánpótlás
2004.07.16. 22:46
Ezüsttel folytatták
Bár az ifi Eb első napján szerzett aranyérmek számát nem sikerült növelni, de érem nélkül ezúttal sem maradt a magyar küldöttség Lisszabonban.
105
/
167