
Archiv cikkek
2002.06.23. 20:26
Aranyat érő magyar egység
A sportolók között él egy mondás, amely szerint világversenyen egy címet megszerezni nehéz, azt megtartani még nehezebb, az elvesztése után visszaszerezni pedig a csodával határos.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:23
Búcsú a legendás Fritz Waltertől

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:21
Elhunyt Zsolt Róbert
Hosszas betegség után, életének 78. évében elhunyt Zsolt Róbert, a magyar sportújságírás egyik meghatározó alakja. A Magyar Nemzet hajdani sportrovatvezetője a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben publicisztikáival iskolát teremtett. Munkásságát többek között Feleki László-díjjal, Arany tollal és Pulitzer-életműdíjjal ismerték el.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:20
Rangadón bizonyíthat
Vasárnapi számunkban még arról olvashattak, két csapat szeretné a soraiban tudni Halmosi Pétert, a Haladás futballistáját: az egyik kérő az osztrák Grazer AK, a másik pedig az Újpest.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:18
A négyszázmillió forintos csomag
Amikor a Zalahús-ZTE megnyerte a bajnoki címet, akkor a klub, a város és a sportminisztérium vezetői egyként fogalmazták meg: a csapatnak Egerszegen kell játszania a Bajnokok Ligája-selejtező(i)t.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:14
Simon Tibor lerakta az alapot
A Borsodi Ligában a csalódást jelentő kilencedik helyen záró Matáv Sopron annak ellenére, hogy a tavasz folyamán szinte végig kiegyensúlyozott, megbízható teljesítményt nyújtott, végül nem tudta teljesíteni a kitűzött célt, az első nyolcba kerülést.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:12
Fehér Miklós titokzatos csapata
Bár még pontosan nem tudni, hogy melyik klubban folytatja pályafutását a sokszoros válogatott Fehér Miklós, az biztos, hogy a támadó nem tér haza Magyarországra.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:10
A visszavágóra lesz pénz
Nagyon kevés néző ment ki szombat délután az Üllői úton rendezett UEFA-Intertotó-kupamérkőzésre, és a szurkolók bizony nem is csalódtak: éppen azt a nihilt, a szomorú hangulatot és a második félidőben azt az elkeserítő játékot kapták, amit az otthon maradók is vártak.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:08
Flavio Pim is a Lokié lehet
A klubnál folyamatosan tárgyalnak a kiszemeltekkel, akiket nem szeretnének megnevezni. Dombi Tibort illetően sem változott a helyzet, a labdarúgó már megállapodott a klubbal, csak a jelenleg Hollandiában pihenő papírjaira várnak.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:03
Kotova kiugrott a nadrágjából!
Tatjana Kotova döbbenetes eredményt ért el az Európa-kupa legmagasabb osztályában, a Szuperligában. Az oroszok kiváló távolugrója már korábban is a hét méter fölöttiek igazán exkluzív társaságához tartozott, mi több, a 2000-es Golden League-viadalok végén ő is részesült a fődíjból, az 50 kilónyi arany ráeső részéből.

Archiv cikkek
2002.06.23. 20:00
Újabb magyar győzelmek
Bíztunk a jó folytatásban! Vasárnap a férfi csapatunk a második, míg a nők csupán egy ponttal lemaradva a dobogótól a negyedik helyről vágtak neki a küzdelmeknek az Európa-kupa első osztálya A-csoportjában.

Archiv cikkek
2002.06.23. 18:04
Ronaldinhót egy meccsről eltiltották

Archiv cikkek
2002.06.23. 18:03
Szobrot emelnek Beckhamről

Archiv cikkek
2002.06.23. 18:02
Svájci és dán bíró az elődöntőkben

Archiv cikkek
2002.06.23. 18:00
Ronaldo elfáradt

Archiv cikkek
2002.06.23. 16:09
Kettős Ferrari siker a Nürnburgringen
7352
/
7432