A négyszázmillió forintos csomag

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2002.06.23. 20:18
Címkék
Amikor a Zalahús-ZTE megnyerte a bajnoki címet, akkor a klub, a város és a sportminisztérium vezetői egyként fogalmazták meg: a csapatnak Egerszegen kell játszania a Bajnokok Ligája-selejtező(i)t. Aztán kiderült, mivel korábban késett a felújítás, július 31-ig fizikai képtelenség nemzetközi kupatalálkozóra alkalmassá tenni a stadiont.
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Kenesei Krisztián hazai pályán játszhat
Ennek ellenére a munkások keményen dolgoznak, mert bíznak a játékosokban, és abban, hogy az NK Zagreb elleni előselejtezőt sikerrel veszik, s akkor a BL-be jutásért már valóban hazai pályán küzdhetnek.
Nos, ez szép meglepetés lenne mindkét féltől –a futballistáktól és az építőktől egyaránt…
A meglepetések előtt egy ajándékkal már szolgált a hét végén Zalaegerszegre látogató sportminiszter, Jánosi György: a kormány sportot is felügyelő tagja újabb 400 millió forintot ajánlott a kivitelezőknek.
Kiss Ferenc, a helyi sportbizottság vezetője beszámolt a két évvel ezelőtti megállapodásról, amelynek értelmében az állam 620 millió, az önkormányzat pedig 360 millió forintnyi beruházással felújítja a ZTE-pályát. Mint említettük, a munkák menet közben lelassultak: az akkori sportvezetés indoklása úgy szólt, hogy ha a 2008-as Eb-pályázat rendező városai közé bekerül Zalaegerszeg, akkor a tervezettnél is modernebb stadiont kell építeni. Ebből aztán nem lett semmi, most viszont záros határidőn belül olyan stadiont kell építeni, amelyben méltóképpen fogadhatja hazai és külföldi ellenfeleit a magyar bajnok. A találkozón Kocsárdi István építész beszélt a tervekről: beszámolt a jelenleg folyó öltözőfelújításról, valamint arról, hogy a több, mint egymilliárd forintos beruházás milyen stadion megépítésére elegendő. A szakember arról is szólt, hogy ez az összeg nem elég ahhoz, hogy fedett legyen a pálya ülőhelyi része és a kiszolgálóhelyiségek is kimaradnának a felújításból. Ezek után következett Jánosi György bejelentése:
"Először is szeretnék gratulálni a klubnak, a vezetőknek, a játékosoknak, a városnak és a térség lakóinak, hisz a felsoroltak közül mindenkinek érdeme van abban, hogy a Zalahús-ZTE FC lett a bajnok –udvariaskodott a miniszter. –A stadionkonstrukció munkálatai folytatódnak, a zalaegerszegi létesítmény felújítására a hatszázhúszmillió forintot elkülönített összegként kezeljük. A város is úgy döntött, hogy a háromszázhatvanmillió forint rendelkezésre áll, így nincs akadálya a gyorsított tempónak. Úgy döntöttünk, hogy a meglévő forintok mellé újabb négyszázmilliót bocsátunk a kivitelezők részére. Így már egy európai szintű stadion épülhet, valamint a futófolyosó is elkészülhet, sőt a stadion mögötti edzőpályák is megújulhatnak. Az sem okozhat gondot, ha a tökéletes minőség miatt még néhány millió forinttal többet kellene költenünk. A közelmúltban tárgyaltam a ZTE új szponzorával, az e.on vezetőivel, az ő szemléletük is megkönnyítette döntésünket, és az is látszik, hogy Zalaegerszegen profi klub működik.”
Ezzel a lépéssel a kormány is a futball –szűkebben a zalaegerszegi labdarúgás –mellé állt, a munkások pedig éjjel-nappal dolgozhatnak a stadion felújításán.
Most már csak Kenesei Krisztiánéknak kell bizonyítaniuk, hogy rászolgáltak a bizalomra…
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
6 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
6 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
6 órája