
Archiv cikkek
2002.07.17. 21:46
Megegyeztek Tóth Andrással
A négy kiszemelt játékos közül immár a harmadik került a Matáv Sopron gárdájához. Komódi László és Tiber Krisztián érkezése után a klub vezetői most a Vasassal állapodtak meg Tóth András ügyében. E szerint a védő egy évig kölcsönben szerepel majd a Matávnál. A játékos és Klement Tibor ügyvezető igazgató alá is írta már a papírokat, a szerződés csupán azért nem tekinthető még hivatalosnak, mert angyalföldi részről Iványi Károly ügyvezetőnek az ellenjegyzésre még nem volt ideje.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:45
Bognár Zsolté a 79-es mez
Bognár Zsolt döntött. Mint korábban már beszámoltunk róla, a győriek jobb oldali védője szerződésszegés miatt feljelentette az ETO-t. A profiliga határozata értelmében a labdarúgó ingyen és szabadon igazolhatóvá vált, így a Ferencváros és a játékos szóbeli egyezségét most már papírra is vethették; a 23 éves védő szerdán három évre szóló szerződést kötött a Fradival.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:43
Szasa Ilics rajong Pestért
Amikor megjelent a váróterem kijárójában, azonnal meg lehetett ismerni. Amidőn a 193 centi magas, jókötésű fiatalember kilépett a tranzitból, rögvest tudtuk, hogy Szasa Ilics érkezett meg Magyarországra. A futballista hatalmas csomagokkal és feltűnően csinos, Sarah nevű angol feleségével jött. Ezek a tények is jelzik, nem átutazóba érkezett hazánkba: a korábban az angol élvonalban szerepelt kapus hároméves szerződést kötött a magyar bajnok Zalaegerszeggel.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:31
Kerékpár: Világbajnokok a mezőnyben

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:30
Tour De France: Nagy utazás (12)

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:29
Francia öröm, francia bánat
A francia Patrice Halgand győzelmével ért véget a Tour tizedik szakasza, ám az összetettben gyakorlatilag semmi sem változott, a menők változatlan felállásban vághatnak csütörtökön a Pireneusok emelkedőinek. A Francia körverseny első magyar indulója, Bodrogi László a mezőnyben, a 38. helyen ért célba, ám az eredményes szökés miatt négy pozíciót visszacsúszott az összetettben, a 38. helyről folytathatja.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:21
Otthon veszített a Honvéd
Hétfőn Kispesten felcsillant a remény a túlélésre. A profiliga elnökségének ülésen született döntés értelmében ugyanis a klub lehetőséget kapott egy 62 millió forintos váltóról szóló bankgarancia felmutatására. Koncz László tulajdonos szerdán nem tudta még megmondani, hogy a megadott határidőig megszerzik-e a szükséges garanciát, ennek ellenére bizakodó volt.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:08
Formula–1 hírek

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:07
A statisztikusok apró örömei
"Szeretnék győzni Magny-Cours-ban, és ha ez sikerül, meglehet a világbajnoki cím is. Persze, ez nem csak rajtam múlik, mások eredményeitől is függ, hogy bebiztosítom-e a vébécímet. De azt se bánnám, ha Hockenheimig várnom kellene a trófea megszerzésével, akkor hazai földön lehetnék ötszörös világbajnok nyilatkozta Michael Schumacher, aki ezen a hét végén matematikailag is bebiztosíthatja az idei világbajnoki elsőségét.

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:04
Szeptemberben elmarad a lausitzi 500 mérföldes

Archiv cikkek
2002.07.17. 21:01
Női csapattagok: tovább!
Majd csak lesz valami. Olyan még nem volt, hogy ne legyen sehogy, és sorolhatnám a hasonló bölcsességeket, amelyek azt próbálják érzékeltetni, mit is éreztünk, mire gondoltunk a vb első programja, a keddi női selejtező alatt. Tény, a sportág első kaliforniai világbajnokságán minden létesítmény adva van a jó lebonyolításhoz, csak a motor, a gépezet akadozik néha.

Archiv cikkek
2002.07.17. 20:55
Hét csapattal rajtol az NB I
Még mindig nincs hivatalos végeredménye a 20012002-es női NB I-nek. Mint ismeretes, a Győri ETO FC megóvta a Verda 5000-László Kórház elleni mérkőzését, mert a győriek szerint a zöld-fehéreknél Czum Klára jogosulatlanul lépett pályára. Az első osztályból egy csapat esik ki, s amennyiben a Győrnek igaza van, akkor a fővárosiak búcsúznak, ellenkező esetben pedig a Rába-partiak.

Archiv cikkek
2002.07.17. 20:53
Csak egy hely kiadó

Archiv cikkek
2002.07.17. 20:52
Nagy tervek, kevés pénz az újoncnál

Archiv cikkek
2002.07.17. 20:51
A Tura együttese a bajnok

Archiv cikkek
2002.07.17. 20:49
Visszatért a horvát kapus
Szerdán újabb két labdarúgóval gyarapodott a Győri ETO FC kerete. Németh Norbert, a Kispest 21 éves középpályása három évre, míg Geri Tamás, az újpestiek 20 éves bal oldali védőjátékosa öt évre szóló szerződést írt alá a zöld-fehérekhez. Geri elmondta, hogy szerződése ugyan még egy évig a Megyeri úthoz köti, de Győrbe költözésének aligha lesz akadálya, mivel így megoldódhat az immár a lilákkal készülő Farkas Balázzsal régóta húzódó ügye is.
7268
/
7432