
Archiv cikkek
2002.10.24. 20:48
Csank János első visszatérése
Kezdődik a bajnokság második köre: ma este a Siófok együttese a bajnoki álmokat dédelgető Ferencváros otthonába látogat. Mégpedig egy olyan edző irányításával, aki korábban éppen a zöld-fehéreknél dolgozott és nem is akárhogyan, hiszen a bajnoki címig vezette a társulatot , s az elválás óta első ízben sétál ki az Üllői úti kispadhoz. Csank János azóta a Siófok csapatát trenírozza, mégpedig olyan eredményesen, hogy az élvonal újonca okozza eddig a kiírás legkellemesebb meglepetését.

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:44
Budapest-bajnokság: Istenhegy-siker Budatétényben

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:43
És kezdi a tudósítást Győrből
Nyolcvanadik születésnapját ünnepelte a minap Havasréti Béla. Béla bácsi hiszen őt így szólítja mindenki ötvenhárom esztendeje tudósítja a Nemzeti Sportot Győrből, és nem túlzás, nem találni olyan embert az ETO stadionjában, vagy éppen a Magvassy Sándorról elnevezett csarnokban, aki ne ismerné. Néhány nappal ezelőtt az ő tiszteletére kisebb ünnepségre került sor lapunk szerkesztőségében, és talán nem hiába reméljük, hogy szombaton, a GyőrBékéscsaba bajnoki mérkőzés keretében a zöld-fehér klub futballistái és vezetői is méltóképpen köszöntik majd őt&

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:41
Téger István Hanoiba megy
Út a kiesés felé. Bizony, ha nagy változások nem lesznek a Kispestnél, a többre hivatott alakulat szurkolói jövőre a celldömölki és hévízi vonatmenetrendet nézegethetik. Igen szomorú, hogy az első körben a csapat csupán egy győzelmet tudott felmutatni, az igazán megalázó viszont alighanem az, hogy a biztos utolsó Békéscsaba tíz veresége mellett egyetlen ellenfelét tudta legyőzni: kell-e mondani, hogy ez a Kispest volt&

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:41
A légiósoknak nem fizettek
A Videotont érintő érdekes, mi több, fölöttébb elgondolkodtató kimutatást adott át a Magyar Labdarúgóligának (MLL) a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ). A HLSZ éppen a liga felkérésére vizsgálta meg a székesfehérvári klub anyagi helyzetét. A "nyomozás természetesen kiterjedt arra is, hogy a Videoton milyen mértékű tartozást halmozott fel az utóbbi hónapokban (minderre Tóth Norbert és Korsós Attila bajnokság közbeni leigazolása miatt volt szükség).

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:40
Utánpótlás: Két meccset vívnak az orosz csapattal

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:39
Februárban kezdi újra
Menetel a NAC Breda a holland bajnokságban, Babos Gábort továbbra is a legjobb légiósok között tartják számon, Fehér Csaba nem csupán a válogatottban, hanem klubcsapatában is remekel, egyedül Pető Tamásnak akadnak problémái. A középpályás sem rossz játékával hívta ki maga ellen a sorsot, sőt, remek teljesítményt nyújtott, csakhát az idény elején súlyos sérülést szenvedett: térdében keresztszalag-szakadást állapítottak meg.

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:38
Egy dühös ózdi labdarúgó
Három hónappal ezelőtt merész vállalkozásba kezdett Ujj Péter, az NB III-ban bajnokságot nyert BTC tulajdonosa. Gondolt egyet, és csapatát Ózdra telepítette, mert úgy vélte, Rákoskeresztúron már nincsenek meg a gárda működéséhez a szükséges feltételek. Ózdon ellenben jó ideje vergődött a futballklub, az 1909-ben alapított, egykor az élvonalban is szerepelt együttes a megyei II. osztályban szerénykedett.

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:38
Ez a Loki már nem az a Loki
A várt pillanat szombaton kora este jött el. Csaknem öt hónap után Bernáth Csaba, a DVSC középpályása újra tétmérkőzésen léphetett pályára. A DebrecenBékéscsaba (61) találkozó 69. percében, amikor Dombi Tibor helyett szóhoz jutott, egyszeriben távolinak tűnt a levált csontdarab okozta fájdalom a térdben, a műtét, a hosszú hónapokig tartó rehabilitációs időszak.

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:37
Albán összekötő is közvetít
A XXI. század divatjának megfelelően elektronikus levelet kapott a Magyar Labdarúgó-szövetség. Az e-mail egyenesen Albániából érkezett, egy bizonyos Ilir Qorri pötyögte be a gépébe. A feladóról tudni érdemes, korábban hat évet töltött Budapesten, ahol az egyik egyetem mellett a magyar futballválogatott mérkőzéseit látogatta rendszeresen. Nagy bánata, hogy egy albánmagyar meccsnek egyszer sem lehetett szemtanúja, holott saját bevallása szerint ez minden vágya.

Archiv cikkek
2002.10.24. 20:36
Jól hajrázott a bajnokcsapat
Szerda délután a ragyogó napsütésben az első 45 perc után elégedetten dőlhettek hátra a zalaegerszegi szurkolók, hiszen csapatuk javuló játékkal 20-ra vezetett a Békéscsaba ellen. A második fordulóból elhalasztott, ám a csabaiak hét végi, győri fellépése miatt felcserélt pályaválasztói joggal lejátszott összecsapás folytatása azonban már közel sem volt ilyen egyszerű. Noha jól kezdtek a vendégek, mégis a ZTE dolgozta ki sorra a helyzeteit. Ám aztán jött a hidegzuhany, egyenlített a Békéscsaba, de végül egy jó hajrával Zalában maradt a három pont.

Archiv cikkek
2002.10.24. 19:18
Tragédia Horvátországban

Archiv cikkek
2002.10.24. 18:50
Coppa Italia - Olasz kupa: Mai mérkőzések

Archiv cikkek
2002.10.24. 17:34
Montoya-nász Ralf Schumi nélkül

Archiv cikkek
2002.10.24. 16:38
Maradona: Azok a fránya újságírók
6966
/
7432