Egy dühös ózdi labdarúgó

Vágólapra másolva!
2002.10.24. 20:38
Címkék
Három hónappal ezelőtt merész vállalkozásba kezdett Ujj Péter, az NB III-ban bajnokságot nyert BTC tulajdonosa. Gondolt egyet, és csapatát Ózdra telepítette, mert úgy vélte, Rákoskeresztúron már nincsenek meg a gárda működéséhez a szükséges feltételek. Ózdon ellenben jó ideje vergődött a futballklub, az 1909-ben alapított, egykor az élvonalban is szerepelt együttes a megyei II. osztályban szerénykedett.
Ujj Péter úgy vélte, hogy a BTC szereplési jogával felélesztheti a dicsőségesebb ózdi futballt, és ehhez – a hírek szerint – a helyi önkormányzattól hétmillió forintos segítséget kapott.A tervek tehát nagyratörőek voltak, ám úgy tűnik, nem megy minden simán. A hét végén Baktalórántházán kapott ki Kardos József csapata, szerdán pedig Nyíregyházán, a Kertváros FC-től szenvedett megalázó, 6–0-s vereséget. És nem elég a szakmai pofon, a nyíregyházi meccs 12. percében, a második hazai gól után, az egykor a Ferencvárosban is futballozó Bócz Tamás sportszerűtlenül viselkedett: fogta a hálóból kipattant labdát, és mert úgy vélte, a gólról játékostársa, a kapus Dongó Dénes is tehet, nemes egyszerűséggel a kapus hátának rúgta a labdát, majd odament az oldalvonal mellé a kispadhoz, és jelezte Kardos Józsefnek, ő innentől kezdve nem játszik tovább…A sportszerűtlenségnek lesznek következményei, úgy hírlik, a szerdai mérkőzés után Kardos József kijelentette, a magáról megfeledkező Bócz Tamás nem léphet pályára csapatában. Illetve… Azt tudni kell: a legutóbb a Matáv Sopronban szereplő labdarúgót a tulajdonos, Ujj Péter vitte magával Ózdra, így az is előfordulhat, hogy a játékos marad és Kardosnak kell csomagolnia. Az edzőtől megtudtuk: ő csütörtökig még nem tájékoztatta Ujj Pétert a történtekről, és a súlyos vereség okairól, pénteken azonban tárgyal a tulajdonossal, és megbeszélik, miként is folytassák. Egy biztos, a jó rajt után az Ózd visszacsúszott a tabellán a Szabolcs Gabona csoportban, jelenleg 15 ponttal a nyolcadik helyen áll.
Legfrissebb hírek

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
15 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
28 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
30 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
48 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
56 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik