A légiósoknak nem fizettek

Vágólapra másolva!
2002.10.24. 20:41
Címkék
A Videotont érintő érdekes, mi több, fölöttébb elgondolkodtató kimutatást adott át a Magyar Labdarúgóligának (MLL) a Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ). A HLSZ éppen a liga felkérésére vizsgálta meg a székesfehérvári klub anyagi helyzetét. A "nyomozás természetesen kiterjedt arra is, hogy a Videoton milyen mértékű tartozást halmozott fel az utóbbi hónapokban (minderre Tóth Norbert és Korsós Attila bajnokság közbeni leigazolása miatt volt szükség).
Nos, a napokban lezajló vizsgálat során kiderült, hogy a fehérváriak nyár óta mintegy félmillió forintot nem fizettek ki a magyar játékosoknak (és ez az összeg fejenként értendő), míg – és ez már tényleg érdekes – tulajdonképpen egyetlen fillért sem utaltak még a légiósok számlájára. Július 26-a, vagyis a bajnokság kezdete óta fizetést és prémiumot sem kaptak Dejan Viloticsék – ehhez tudni kell: Várhidi Péter csapatában hét külföldi labdarúgó szerepel. A tartozásokról szóló iratot már tanulmányozzák a ligánál, ám visszajelzést egyelőre nem kapott a HLSZ.Természetesen megkerestük Szigli Istvánt is, ám a Videoton sportigazgatója nem tudott, és nem kívánt a hírekre reagálni.
Legfrissebb hírek

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
14 perce

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
28 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
30 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
48 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
56 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
1 órája

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik