
Archiv cikkek
2003.04.10. 22:27
Szalay jó részeredménye
Már nem Stéphane Peterhansel az egyetlen olyan terepralis a mezőnyben, akinek sikerült szakaszgyőzelmet aratnia a Világkupa-sorozatba is beleszámító Tunézia-ralin. A negyedik napon ugyanis csapattársa, a korábbi ralivilágbajnok Miki Biasion győzedelmeskedett, bár az összetettben még mindig a francia áll az élen. A motorosoknál Cyril Despres volt a leggyorsabb, aki így az összetettben is átvette a vezetést, előnye 1 másodperc (!) Fabrizio Meonival szemben.

Archiv cikkek
2003.04.10. 22:26
Fisichella reménykedik
Giancarlo Fisichella a Brazil Nagydíj végén már örömtáncot járt, de gyorsan rá kellett döbbennie, hogy korai az öröm, hiszen a versenybíróság nem őt, hanem a versenyben egy körrel korábban vezető Kimi Räikkönent hozta ki győztesnek. Az FIA jelezte, hogy pénteken felülvizsgálja a végeredményt, és lehet, hogy mégsem 53, hanem 54 kör alapján hirdet győztest azaz mégiscsak Fisico nyer.

Archiv cikkek
2003.04.10. 22:25
Golf - Woods triplázni akar
"Lehet, hogy ejtőernyővel érkezem referált Tiger Woods az Augustában helyi idő szerint csütörtökön megkezdődött US Masters körüli hisztériára. Ami azt illeti, a világ legjobb golfozója az égből potytyanással nagyobb meglepetést szerezne, mint azzal, ha sorozatban harmadszor is megnyerné a tavasz hagyományosan legnagyobb golftornáját. Pedig ez még senkinek sem sikerült.

Archiv cikkek
2003.04.10. 22:14
NHL - Sokkolták az ottawaiakat
Jégre lépett többek között az alapszakaszgyőztes Ottawa, valamint a Nyugati főcsoportot megnyerő Dallas, egyformán hazai környezetben, viszont mindkét gárda vesztesen hagyta el a csatamezőt, avagy hatalmas meglepetésekkel kezdődött az idei rájátszás. A két sztárcsapat közül kétségkívül a kanadaiak veresége sokkolóbb, elvégre a gólerős társaság tagjai közül senki sem volt képes mattolni a New York Islanders ketrecét őrző Snowt, míg átellenben Scatchard, Jasin, illetve Bates is betalált.

Archiv cikkek
2003.04.10. 22:09
Kelták: egyet ide, egyet oda

Archiv cikkek
2003.04.10. 22:01
Súlyemelés - Szó sincs ötkarikás tesztről
Az 1999-ben Athénban megrendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságot követően először ad otthont nagyszabású súlyemelőversenynek Görögország. Talán nem véletlenül, hiszen jövőre Athén várja a sportolókat az ötkarikás játékokra, így április 15. és 20. között Lutrakiban egy kis olimpiai előzetesben lesz része a sportág európai nagymenőinek.

Archiv cikkek
2003.04.10. 21:59
Sakk - Kezdődik a klasszisok küzdelme
Nem mondhatni, hogy körmüket rágták a résztvevők izgalmukban a Tehetség és Kurázsi elnevezésű szupertorna nyitányát megelőző csütörtöki napon. Délelőtt a játékosok többsége vidáman cseverészve beszélte meg az éppen előtte lévő sakktáblán kialakult állást, míg néhányan, mint például Almási Zoltán, Berkes Ferenc és Ács Péter, nem a hatvannégy mezőn történő dolgokkal törődtek, hanem egymás között tárgyalták meg az elkövetkezendő másfél hét várható eseményeit.

Archiv cikkek
2003.04.10. 21:56
Rajz nem ijed meg az ellenféltől
Az esztendő egyik legjelentősebb hazai sporteseménye az április 15-én kezdődő divízió1-es jégkorong-vb lesz, amelynek a nemrégiben átadott Budapest Sportaréna ad otthont. Tavaly a magyar válogatott, történetének legjobb eredményét elérve, a második helyen végzett, s reményeink szerint most is legalább ilyen jó eredmény születik. Sorozatunkban állandó szakértőnk, Ancsin János segítségével igyekszünk bemutatni a vb-re készülő csapat játékosait, foglalkozunk az ellenfelekkel, és egy kis múltidéző mellett a legfrissebb hírekről is beszámolunk.

Archiv cikkek
2003.04.10. 21:52
Röplabda - Koch ezüstérmes

Archiv cikkek
2003.04.10. 21:51
Röplabda - Kaposváron nem bíznak az újabb barcikai hibákban
KaposvárKazincbarcika 18.00Érdekes nyilatkozatot tett a férfi bajnoki döntő első mérkőzésének megnyerése után Demeter György, a Kométa-Kaposvár szakvezetője: "Úgy fogalmaznék, hogy egyenlítettünk& Hogy mit takar a mondat? Nos a tréner egyrészt arra gondolt, hogy az alapszakasz megnyerésével pályaválasztási előnyhöz jutó Barcikát beérték az idegenbeli sikerrel, más szempontból immár a somogyi vállakra is ránehezedik a lélektani teher.
6583
/
7432